Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)

Klaproth az ő eredményei nyomán fedezte föl az elemet, és ezt méltánytalanul elhallgatta. Ennek nyomán kellemetlen prioritási vita folyt le kettejük között.

90 .£. ) éjt % S¥ß y% **P mVZ^ & rß***** f *-j *~y31. ábra. „A pilsummal végzett kísérletek" - részlet Kitaibelnek a nagybörzsönyi „molibdénezüstön" (pilseniten) végzett vizsgálatai eredményeit tartalmazó egyik kéziratából Joseph Jonas számos újnak vélt ásványt írt le, melyeket azonban a későbbi vizsgálatok nem igazoltak. 1818-ban a karintiai zoisit mellől mutatott ki egy ismeretlen ásványt, és Phosphoroszaerit néven közölte egy dognácskai rézásvány adatait. Több írásában foglalkozott a libetbányai réz-foszfátokkal (Phosphorkupfer), köztük a későbbi libethenittel. 1820-ban megjelent „egyszámos" folyóiratának első, oriktognóziai részének ásványleírásai is - a Rauschgelb [realgár, illetve auripigment], valamint a Molybdänsilber [molibdénezüst = pilsenit] kivételével új, vagy újnak vélt fajokra vonatkoznak. A felsőbányai strahlige Blende [sugaras fényié, nyilván wurtzit], a „wolnyn" [barit], egy kapniki és egy libetbányai meg nem határozott ásvány, a libetbányai Phosphorkupfer [libethenit és olivenit] és a porácsi Lasurspath [tisztátalan azurit?] tulajdonságait a werneri szemléletben fogant terjedelmes (sőt gyakran terjengős) leírások 90 A tellúr felfedezéséről a legpontosabb beszámoló Szabadváry & Szőkefalvi Nagy (1972: 158-162) munkájában olvasható. Egy újabb kéziratos értékelés: Papp (1999). A Koch (1952: 27-29) könyvében leírtak számos tárgyi tévedést tartalmaznak. A pilsumról 1. Papp (2001).