Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)
taglalják. Egzakt kristálytani és vegyelemzési adatok híján Jónásnak főként feltevésekre kellett hagyatkoznia. Úgy vélte például, hogy a Molybdänsilberben vagy jelentős menynyiségü tellúr van, vagy egy olyan ismeretlen elem, amely a teliúrhoz áll a legközelebb (mint pl. a mangán a vashoz), a wolnynról pedig azt sejtette, hogy egy Ba-hoz vagy Sr-hoz hasonló alkáliföldfém szulfátja lehet, melynek legközelebbi rokona a barit. 91 A hazai mineralógusok lehetőségeinek korlátai miatt a külföldi kutatók nemegyszerjutottak tálcán kínált alkalomhoz. így például az először Pátzovszky Albert által 1809-ben említett ungvári „csízzöld vasfűidből" (zeisiggrüne Eisenerde) - melyet Zipser is leírt ásványtopográfiájában (1817) - Jonas nem sokkal halála előtt küldötti ki vizsgálatra J. J. Bernhardi és R. Brandes német kutatóknak, akik aztán 1822-ben kloropál néven új ásványfajként írták le (később e nevet prioritása ellenére a nontronit javára törölték). Szintén Jonas juttatta el K. C. Leonhard német mineralógusnak azokat a példányokat, amelyek nyomán ő a későbbi libethenit első nyomtatásban megjelent leírását közölte (1812). 92 A tudomány fejlődésével az 1820-as évektől megszűnt annak lehetősége, hogy új ásványfajokat rövid, legfeljebb minőségi kémiai adatokkal kiegészített werneri stílusú leírások formájában vezessenek be. Ettől kezdve már többnyire csak kvantitatív kristálytani és/vagy kémiai vizsgálatokkal alátámasztott faj leírások jelentek meg. 1830/3l-ben Alois Wehrle, a selmeci akadémia professzora írt le Zsubkóról egy Bi 2 Te 2 S összetételű új ásványt, 93 amelyet W. Haidinger bécsi mineralógus nevezett el további kristálytani vizsgálatok után tetradimitnek. 1834-ben Christian Andreas Zipser Szarvaskőről ismertetett egy ásványnak hitt anyagot, melyet egyszerű fizikai és kémiai módszerekkel meghatározott tulajdonságai és a Wehrle által készített elemzés alapján az ilvaittal azonosított. 94 F. von Kobell német mineralógus 1838-ban attól elkülönítve wehrlit néven új ásványként definiálta. (Csak az 1860/70-es évek fordulóján a német L. H. Fischer és Szabó József vizsgálatai nyomán derült ki róla, hogy kőzet.) Itt említjük meg, hogy J. J. N. Efuot francia mineralógus 1841-ben Wehrléről nevezte el a korábban molibdénezüst néven ismert nagybörzsönyi ásványt is (ma pilsenit), és Müllerről is elkereszteltek (azóta már törölt) ásványfajokat. 1842-ben Petz Vilmos (Wilhelm Petz) pesti gyógyszerész erdélyi tellúrásványok elemzési adatait közölte. 95 Bizonyos nagyági példányok megegyeztek a szibériai TellursilbeneX [hessittel], míg mások attól több fizikai tulajdonságukban is jelentősen eltértek, vegyileg pedig (Ag,Au) 2 Te képletűnek bizonyultak. A Petz által a hessittel együtt Tellursilber néven ismertetett ásványnak W. Haidinger adta 1845-ben a petzit nevet. 91 Jonas, J. (1818): Beiträge zur Oryktognosie. Taschenb. gesammte Mineral., 12, 102-122; Jonas, J. (1820): Beiträge zur Oryktognosie in: Jonas, J.: Ungems Mineralreich orycto-geognostisch und topographisch dargestellt. Pesth: Hartleben, 1-59. 92 Papp (2002). 93 Wehrle, A. (1830): Ueber ein neues Tellurerz (prismatoïdischer Wismuthglanz). J. Cheni. Phys. (Schweigger), 59, 482-484; Wehrle, A. (1831): Naturhistorische und chemische Untersuchung des prismatoidischen Wismuthglanzes. Z. Phys. Math. (Baumgartner), 9, 133-147. 94 Zipser, Ch. A. (1834): Über den Lievrit aus Ungarn. Neues Jahrb. Mineral., 627-631. 95 Petz, W. (1842): Zerlegung einiger siebenbürger Tellur-Erze. Ann. Phys. Chem. (Pogg.), 57, 467-478.
