Papp Gábor szerk.: A dunabogdányi Csódi-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 6. Miskolc, 1999)

A Csódi-hegy kalcitja (Fekete Judit, Weiszburg Tamás és Gatter István)

A Csódi-hegy kalcitja 171 Az eredmények szerint a kalcit nyomelemekben viszonylag szegény. Mangántartalma a 0,1-1%-os tartományba esik, a nagyobb értékek a korai kiválása kristályokban mérhetők. A vas- és magnéziumtartalom is kicsi, legfeljebb 0,X%-os nagyságrendű. (A minták 0,X%-nyi Si-, AI- és Na-tartalma feltehetően a kalcit alatti zeolitokból származhat.) A nyomelemek közül említésre érdemes a Be (valamennyi mintában 6-8 ppm) és a szintén az 1-10 ppm nagyságrendű Sr. A mintákban nincs kimutatható mennyiségű Zn, Pb, Cu, B. Megjegyezésre érdemes, hogy Pécsi-Donáth (1965) a Csódi-hegyró'l - igaz zeolitból - a rezet nyomelemként jelezte, míg Tóth et al. (1999) szintén zeolitban nyomelemnyi Zn jelenlétét közlik. Összegzésképpen megállapítható, hogy a Csódi-hegyi kalcitok gyakorlatilag tiszta kalcium-karbonátnak bizonyultak, nyomelemekben szegények. Az okkersárga minták színét okozó szennyeződésre ez a vizsgálat sem adott kielégítő magyarázatot, ezért felmerül, hogy a színt szervesanyag-tartalom okozza. 7. A stabilizotóp-összetétel vizsgálata A kalcitok genetikájának, a karbonátanyag eredetének megismerésére stabilizotópos vizsgálat készült 16 Csódi-hegyi, valamint összehasonlításul egy kétgenerációs keszegi kalcitmintáról. A méréseket Demény Attila végezte el az MTA Geokémiai Kutatólaboratóriumában. A vizsgálatra a különböző kalcitgenerációkból válaszottunk ki példányokat. A keszegi minta mezozoós karbonátos-üledékes környezetből származik, a Duna bal partjáról. Ezek a képződmények a mélyben a Csódi-hegy alatt is megtalálhatók az alaphegységben. A vizsgálat során először a porított minták karbonáttartalmát kellett feltárni. Ez a McCrea (1950) által kifejlesztett módszer kismértékű módosításával történt (Demény & Fórizs, 1991), vízmentes foszforsavval vákuumban történő reakcióval. A keletkező CGyt vákuumdesztillálással (-80 °C-os alkoholcsapdán való keresztülvezetéssel) tisztították meg a szintén felszabaduló FFO-tól, majd a cseppfolyós levegő hőmérsékletén mintapalackokba fagyasztották. A szén-dioxid 1:1C/'2C és "0/"'0 arányait Finnigan MAT delta S stabilizotópmérő tömegspektrométerrel határozták meg. A szén értékek a PDB (Pee Dee Belemnite), az oxigén értékek a V-SMOW (Vienna Standard Mean Ocean Water) standardokhoz viszonyítva %c-ben szerepelnek az alábbi összefüggés szerint: 5 = (Rminla/R„a„dard - O* 1000 [%o], ahol R az adott izotóparányt jelenti ("C/'2C, ill. l!l0/"O). A mérések pontossága jobb, mint ± 0,2%c. A kapott eredmények alapján (II. táblázat) négy mező rajzolódik ki a 8l3C-ôl80 diagramon (16. ábra). Ezek egyike, amelybe a keszegi minták esnek, -2,11 < 8I3C < +0,6 [%o]) és 13,1 < 8IÍ!0 < 15,3 [%o]) közötti értékeivel (4. mező a 16. ábrán) élesen elkülönül a másik háromtól (Csódi-hegyi minták). E 4. mező a karbonátos-üledékes kőzetekből mobilizálódott forrásanyagú kalcitokra jellemző tartományba esik (Demény et al., 1994, Demény & Harangi, 1996). Az adatokból jól látszik, hogy a karbonátos-üledékes és a Csódi-hegyi kalcitok szén- és oxigénanyaga eltér, közöttük genetikai összefüggés nem mutatható ki. A Csódi-hegyi kalcitok adatai három mezőbe csoportosíthatók (16. ábra). Az 1. mező oxigénizotóp-értékei egyveretüek (18,3 < ő'80 < 18,8 [%o]), míg a szénizotóp-adatok széles sávban változnak (-21,6 < ÔI3C < -14,4 [%©]). Ezek a olí!0 és ÔI3C adatok megfelelnek a hidrotermás és az oxidált szervesanyag ererfeíw anyagforrások keveredési értékeinek (Hoefs, 1987). Ezt a mezőt a korai kiválású kalcitok alkotják (a morfológia és a kiválási sor alapján felállított „0" és I. generációk, lásd fentebb).