Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az Esztramos és környéke középkori történeti földrajzához (Dénes György)

Árpád-korban is, csak a hegyen áthaladó szentandrás-rákói birtokhatárról nem maradt fenn középkori határjárást rögzítő oklevél, amelyben a név bizonyosan szerepelt volna; ennek hiányában sem vonhatjuk azonban kétségbe, hogy a hegy neve már akkor is Esztramos lehetett. írásban Bél Mátyás említi először az Esztramos nevét Torna megye történelmét és földrajzát tárgyaló, kéziratban fennmaradt munkájában. A kézirat Bél 1749. évi halálakor már készen állott, de a megírásához szükséges adatgyűjtés jóval előbb történhetett. A kéziratkötet néhány sorban ír Szentrandrásról és Rákóról is, és mindkét falu leírásában, tehát két helyen is szerepel az Esztramos neve, Rákónál jelzővel is bővítve: ,praecelsus mons Esztramos", magyarul „az igen magas Esztramos Aegy'^ként (6. ábra). Szerepel az úgynevezett I. katonai felvétel 1784-ben készült kéziratos térképlapján is a vonalkázással ábrázolt domborzat miatt csak bizonytalanul kibetűzhető Esztramosb(erg) felirat. A térképekhez készült kéziratos szöveges leírásban, a Landesbeschreibungban Szentandrás községnél kiemeli a szerző a hegy szembetűnő jellegzetességét is: , flier ist der Höchste der Esztramos Berg, der sehr steil und felsig ist", magyarán: Szentandrás határában „legmagasabb az Esztramos hegy, amely igen meredek és sziklás". Vályi András (1799, III. k. 173. o.) is megemlíti Magyar Országnak leírásában az Esztramos hegyét. A hegy a Görög Demeter kiadásában megjelent Magyar Atlas 1805. évben helyesbített Torna megyei lapján Osztromos H(egy) névírással szerepel. Talán a rendkívül elterjedt Görög-féle térkép alapján már Osztromos-ként említi Thiele is Magyarországot részletesen leíró 1833. évi szélesen elterjedt könyve, valamint Fényes Elek: Magyarország leírása (1847) és Magyarország geographiai szótára (1851) is. Az Osztromos névből azután a múlt századi „délibábos" magyarosító nyelvészet művelőinek kézenfekvő volt népetimológiás átformálással Ostromost csinálni, őket nem zavarta az a körülmény, hogy semmi nyom sem utalt arra, hogy a hegyen valaha is erődítmény állt volna, amelyet valaki megostromolhatott. Amikor a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Pesty Frigyes történettudósunk 1864-ben nyomtatott kérdőívet küldött szét az ország minden községébe, hogy írják össze a települések határának helyneveit, és ha tudják a nevek eredetét is írják meg, akkor Bellus Mihály, Szentandrás és Rákó jegyzője mindkét községről megküldött jelentésében azonos tartalommal, de a rákóiban néhány szóval bővebben így ír: „Ostromos hegy (némelyek szerint Sztormos) ... magaslati része megjárhatatlan meredek, miért is többek állítása nyomán Sztrmi tót szótól kaphatta nevét ...de mások állítása után az is lehet oka elnevezésének, hogy több üregeiben ember és állatok csontvázai találtatván ... hadakozást helynek tűnik fel vagyis ostrom hely." Ma már nincs kétség afelől, hogy az Esztramos neve a 'meredek' jelentésű szláv sztrm szóból alakult, ennek -os képzővel végződő helynévi alakjára pedig, amelyből a mássalhangzó-torlódások magyar feloldásával keletkezett az Esztramos névalak - amint erről már korábban említést tettünk - csak Macedóniában és a szomszédos szerb-horvát nyelvterületen fordul elő példa (Dénes, 1974, 1980; Kiss, 1988). Akadtak tanult emberek, akik a különös Esztramos nevet a latinos hangzású „extra mons"-ból próbálták levezetni, mondván, hogy ez a hegy kiáll a hegycsoportból, külön áll, meg különleges is. Ezt a szellemesnek tűnő, tetszetősnek látszó magyarázatot újságírók többször is felelevenítették, - de nyelvészek soha. Eltekintve attól, hogy ez a szóképzés a latin nyelv szabályainak sem felel meg, teljesen elképzelhetetlen, hogy a szomszédos falvak magyar vagy tót jobbágyparaszt lakossága latin nevet adna egy hegynek;