Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az Esztramos és környéke középkori történeti földrajzához (Dénes György)

Martonyi határában lévő Rednek-v ö\gy\ bányákból, valamint az Esztramos érckibúvásaiból és talán Hídvégardó határában a Ruda-o\dz\bó\ is. Ezeket kisebb gyepvasérc lelőhelyek egészítették ki, ilyen lehetett a Bódva nyugati oldalán azon a helyen, amelyet Rednek néven említ Teresztenye (a korábbi Kovácsi) település nyugati határszélén egy 1272. évi oklevél. Vasérclelőhely vagy feldolgozóhely lehetett Szalonnától északra a Rednek-dü\öben is. A Ruda és Rednek helynevek a 'vasérc' jelentésű szláv ruda szóból alakultak. Ércfeldolgozó hely lehetett az Esztramos környékén a XIII. szazad közepe előtt létezett Wyhnyche település is, melynek neve a 'kovácstűzhely, kovácsműhely' jelentésű szláv vihne szóból alakult. Ez a vasművestelep vagy település a mai Tornabarakony táján állhatott, ahol ma is jellegzetes kohósalak maradványok bizonyítják hogy ott a középkorban vaskohászat folyt. A Ruda, a Rednek és a Wihne tehát szláv helynevek, mint ahogy szláv, valószínűleg délszláv eredetű az Esztramos neve is, amely a hegy legjellemezőbb tulajdonságát jelöli a 'meredek' jelentésű szláv sztrm szóból képzett nevével. E szláv helynevek föltehetőleg a bolgár birodalom kánjai által a IX. században a Balkánról a Kárpát-medencébe áttelepített ószláv nyelvű népelemektől maradhattak ránk. A szláv helynevekkel jellemezhető vasmüvesség időszakát - a Bódvától nyugatra három jellegzetes kohósalaklelőhelyen lefolytatott régészeti ásatások leletei alapján - a X-XI. századra tehetjük. A XII. század folyamán a Bódva folyó két oldalán elterülő vidéken létrehozott tornai királyi erdőuradalomban központilag szervezett vasmüvesség alakult ki. A bányahelyek neve nem változott, de azon falvak némelyikét, ahol királyi vasművesek dolgoztak ekkor már magyar néven Kovácsinak nevezték. Ilyen nevű település alakult ki a Bódva nyugati oldalán Rudabánya közelében, a mai Égerszög helyén, a Bódvától keletre pedig az Esztramos északi lábánál és Hídvégardó keleti határszélén is. Az ércbányavidékekre ebben a 'korban a magyar királyok több helyütt is privilegizált német bányászcsaládokat telepítettek, így Rudabányára és valószínűleg az Esztramos északi lábánál fekvő Szentandrásra is. Középkori oklevél igazolja, hogy Szentandrás lakói külföldi telepesek voltak, és egyikük Ilbrand (< Hildebrand) neve valószínűsíti, hogy e telepesek németek lehettek. E mellett szól az is, hogy a Szentandráson fennmaradt XII. század végi templomocska kettős szentélyű, ilyen Magyarországon nincs másik, de DélNémetországban, különösen a tiroli bányavidékeken kifejezetten jellemző; a templom és a falu védőszentjét, Szent András apostolt pedig német nyelvterületen bányászvédszentként tisztelik. Mindent egybevetve valószínű, hogy a XII. század második felében német bányászcsaládok települtek az esztramosi vasérclelőhelyek mellé Dél-Németországból vagy Tirol vidékéről. A XIII. század elején ezen a tájon nagyobbrészt megszűnt az ércbányászat és vasmüvesség, művelői innen északabbra, valószínűleg a szepességi gazdagabb érclelőhelyek vidékére települtek át. E vidék ércbányáit azonban továbbra is számon tartották, ezt egy 1474. évi érc bányajog-adományozó királyi oklevél bizonyítja. A XVI. század közepén a törökök előrenyomulása és ezen a vidéken történt pusztításai miatt az Esztramos lábánál fekvő korábbi ércbányász- és vasműves-települések, Szentandrás és Kovácsi elnéptelenedtek. Csak Szentandrás népesedett be ismét a XVII. század végén. A vasércbányászat pedig a XVIII. század végén indult meg újból az Esztramos oldalában. Az Esztramos az őskorban Az Esztramos a Tornai-Alsó-heggyel szemközt, a Bódva bal partján emelkedő, a mészkőbányászat által az utóbbi évtizedekben megcsonkított, valósággal lefejezett, így ma már csak mintegy 350 m magas hegy, amely észak, illetve északnyugat felé járhatatlanul meredek sziklás oldallal szakad le a Bódva-völgy felé. A hegy triász mészkő kőzetanyagában hidrotermás-metaszomatikus eredetű, barlanghasadékaiban áthalmozott vasércek találhatók. Az Esztramos nyitott üregeit, barlangjait a környéken élő ember ősidők óta felkereste. A tágasabb üregek lehettek ősi tanyahelyek, alkalmi tartózkodási helyek vagy menedékhelyek, és a barlangok megőrizték a bennük valaha tartózkodó vagy megbúvó ember nyomait. A Pesty-féle helynévgyűjtés (1864) kérdőívére Bellus Mihály, Szentandrás és Rákó jegyzője 1864-ben küldött jelentésében leírja, hogy „vannak benne oly üregek, ahol ember- és állatcsontok találtatnak". A hegy szentandrási oldalának egyik viszonylag tágasabb, a kőbányászat által már veszélyeztetett barlangjában Simán Katalin régész vezetésével 1981-82-ben leletmentő ásatás folyt. Az ennek során előkerült leletek elhelyezkedése arra utal, hogy az eredeti lakóterület nem (vagy nem elsősorban) a barlang,