Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az esztramos-hegyi kalcitképződmények genetikája (Várhegyi Győző)

sőt gyakran az egyes aggregátum-alakzatok tengelyiránya is párhuzamos egymással. További különbség, hogy a krisztalloktitok egyedi kalcitkristályai szabályosabbak és éleik, csúcsaik mindig élesebbek a légtérben növekedő kristályokéhoz, krisztalloidokéhoz (pl. heliktitek) képest. A borsóköves falfelületeket jól látható éles határvonal választja el a víz alá került falrészektől. Ebben az esetben a vízzel elöntött borsóköveken indul meg a krisztalloktitképződés és éles kristályokkal borított gömbfelületek (forgástest-idomok) keletkeznek mindaddig, míg a növekedés a gömbalakzatokat egyetlen formációvá össze nem olvasztja. Az üregek falán tehát messziről is jól látható szintvonal mutatja az üreget elöntő víz magasságát és előfordul, hogy több szintvonalat is megkülönböztethetünk egymás felett. Az egyedi kristályok mérete a túltelítettségi viszonyoktól függően az apró tűktől vagy alig látható zömökebb kristályoktól a közel 1 cm nagyságú kristályokig széles tartományban változhat (27. ábra). A krisztalloktitok általában tisztábbak, színtelenek vagy halványabb színűek a légtérben képződő - jobban szennyezett - borsókő-képződményeknél. A színek a színtelen, fehér, citromsárga, narancssárga, barna és rózsaszín számos változatát ölelhetik fel. Különösen tetszetős a sötét (barna vagy fekete) alapon képződő fehér vagy színtelen kristályok éles kontrasztú megjelenése. Minthogy a krisztalloktit-köpeny tisztább és átlátszóbb a befedett borsóköves alapnál, gyakran a borsókő színe átsejlik az újabb képződményeken, és a vastagságtól függően változó, szépen árnyalt színhatást eredményez (28. ábra). Az esztramosi kőfejtő üregeiben a képződmények szépségét elsősorban a krisztalloktitok és borsókövek alak-, méret- és színbeli változatossága, továbbá a két képződménytípus nagyon gyakori kombinációja adja meg. A változatosság még tovább bővülhet azáltal, hogy az elöntött üreg újra szabaddá válik, amikor a krisztalloktitokon újabb borsókőképződés kezdődhet. Természetesen a krisztalloktitok alakgazdagsága a kristályosodási feltételek hirtelen megváltozása révén is gyarapodhat (29. ábra). Amikor a túltelítettség mértéke megnő, a nagyobb kristályokon kisebbek keletkeznek; amikor pedig lecsökken, a kisebb kristályokon nagyobb kristályok növekedése indul meg. 13. Különleges képződmények A víz alatt keletkező kalcitkristályok közé sorolható az az egyetlen példányban előkerült egykristályképződmény, mely egy pontból kiindulva és lapos lécszerű nyúlványokká szétágazva tömör, bokorjellegű alakzatot vett fel (30. ábra). Képződése azonban nem vízteknőben, hanem lassan áramló, igen kis túltelítettségű oldatban ment végbe. A lapos lécekből álló, többször elágazó és néha újra egyesülő egykristály tulajdonképpen egyetlen romboéderből áll, melynek c tengelye párhuzamos a víz áramlásának az irányával. Növekedése ezért a kis túltelítettség ellenére gyors. A romboéder oldallapjainak jóval lassúbb növekedésére pedig nincs lehetőség (ezt az áramló víz oldó hatása is gátolja), vagyis bonyolult alakú romboéder-vázkristály (vagy más szóval váz-egykristály) keletkezik. Az egész képződmény áttetsző-átlátszó, helyenként fehér filmszerű bevonat miatt átlátszatlan. Átlátszatlan fehérek továbbá a lécszerű egykristályágak fejletlen romboéder lapjai. Nagyobb nagyítással (« 30 x) megfigyelhetjük, hogy a fehér bevonat felülete rostos (párhuzamosan szálkás) whiskerek, azaz tű-egykristályok képződése miatt. E bevonat a kalcitalapból korrozív körülmények között (nedves helyen, de nem áramló vízben) jöhetett létre. A képződményt tehát kis túltelítettségű tiszta oldat hozta