Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az esztramos-hegyi kalcitképződmények genetikája (Várhegyi Győző)

létre lassú átáramlás közben (pl. két egymás alatti üreget összekötő szűkületben), a whiskerképződés idején viszont a vízáramlás már elapadt. Vázkristályokból (de nem váz-egykristályból) áll az a képződmény, mely viszont vízteknő nyugodt vizéből (oldatából) kristályosodott, és véletlenszerűen elhelyezkedő lapos lécek kusza halmazából áll (31. ábra). A vízteknő oldalfalán kezdetben keletkező apró kalcitromboéderek közül azoknak a növekedése gyorsult fel, melyek a falra (c tengelyükkel) merőlegesen helyezkedtek el. A gyors növekedés miatt léc alakú vázromboéderek alakultak ki (kusza helyzetüket az alapjukat alkotó kis kristályok orientációja szabta meg). A kristályosodás végén a sok léc alakú vázkristály oldallapjai kezdtek kifejlődni (a kristályosodás sebessége lelassult), és a lécek - párhuzamosan összenőtt hegyes és apró romboéder-ikerkristályokból - háromszög alakú keresztmetszetet nyertek. A kialakuláshoz szükséges sok feltétel miatt ez a képződmény is elég ritka, bár a kőfejtő legkülönbözőbb részeiből előkerült néhány példány. Az előző képződménnyel rokon eredetű, de csak a nagyon sekély víztócsákban (vízmagasság < 1 cm) alakul ki az a rostos-szálas kéreg, mely a vízteknő aljától a kezdeti víztükör szintjéig terjedő, tömören illeszkedő rostnyalábokból áll. A kristályosodás (a csíraképződés) ebben az esetben a sekély tócsa fenekén kezdődött, és a felszín irányában (annak eléréséig) nagy sebességgel, nagy túltelítettség mellett játszódott le. A rostok-szálak egyedei igen hosszú és kis keresztmetszetű kalcitromboéderekből állnak, melyeknek oldalirányú növekedését a tócsába bekerült idegen (pl. foszfát-, vas-, mangán-) ionok felületi adszorpciója meggátolta (32. ábra). 14. Kombinált képződmények Az esztramosi kalcitképződmények főbb típusait leíró alfejezetek már tartalmaztak különböző változatokra utalásokat, néhány esetben pedig több típusból összetett aggregátumokra is rámutattak. A „kombinált képződmények" címszó alatt néhány sajátságos vagy esztétikus alaktársulás ismertetését találhatjuk példaként (melyek vég nélkül sorolhatók lennének). Mélyedésben keletkezett az az egykristály-sztalagmit, melynek alakjából arra következtethetünk, hogy kis túltelítettségű (egykristály) és lassan csepegő vízből (karcsú alak) vált ki (33. ábra). A sztalagmitot ezután csaknem tetejéig víz lepte el, és a vízteknő nagy telítettségű oldatából fehér, átlátszatlan, a sztalagmit falára merőleges irányban tűszerűén megnyúlt romboéderekből álló kéreg nőtt rá. Egyidejűleg a teknő víztükrének szintjén a sztalagmittól kiindulva (a kéregnövekedésnél lényegesen gyorsabban) körkörösen kiálló peremként vékony szegélylemez képződött. Kezdettől sekély vízteknőben (mélysége < 1 cm) keletkezett az a képződmény, mely eleinte a teknő fenekén vékony, aprókristályos, vízszintes zónás bevonatként indult növekedésnek. Ezt követte a víz alatt a fenék egyes pontjaiból kiinduló kehelyszerű (10. alfejezet) alakzatok keletkezése (34. ábra). Következő lépésként ezek oldalát vízalatti növekedésű apró, egyforma méretű, átlátszó kis romboéderek borították be. Velük egyidejűleg a sekély víztócsa tükrének szintjén szegélylemezek képződtek. A tócsa változó vízszintje miatt egymás felett két szegélyt is megkülönböztethetünk: egy felső vékony és kisebb; az alsó pedig szélesebb, vastagabb karimából áll. A kör alakú szegélyekre ezután az alacsonyan fekvő (kb. 10 cm) mennyezetről nagy túltelítettségű oldat csepegett, ami finomszemcséjű sztalagmitokat képezett a szegélylemezeken (a sztalagmitok egyébként karcsúak a lassú csepegés következtében). Végül a csepegés