Szakáll Sándor szerk.: A Szerencsi-dombság ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 3. Miskolc, 1998)
A megyaszói faopál ásványtani vizsgálata (Papp Gábor, Sámson Margit, Jánosi Melinda & Lovas György)
Vizsgálati eredményeink és értelmezésük Mint láttuk, a megyaszói kovásodott fákra vonatkozó alapvető tények, miszerint anyaguk opál, illetve hogy a fehér szálak az egykori farostoknak felelnek meg, már régóta ismertek voltak. Mégis, célszerűnek láttuk a famaradványok újbóli tanulmányozását, ezúttal a fénymikroszkóp lehetőségeit meghaladó anyagvizsgálati eszközökkel is. A vékonycsiszolatos vizsgálatokat az ELTE TTK Ásványtani Tanszékén és az MTM Ásvány- és Kőzettárában végeztük, a pásztázó elektronmikroszkópos felvételeket az ELTE TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszékének AMRAY 1830i típusú berendezésén készítettük, a röntgendiffraktogramokat az ELTE TTK Ásványtani Tanszékének Siemens F és Siemens D5000 típusú pordiffraktométerén rögzítettük. Fénymikroszkópos és makroszkópos észlelések A vékonycsiszolatokon már első pillantásra szembetűnő a vizsgált megyaszói faopálpéldányok - minden más, általunk vékonycsiszolatban tanulmányozott hazai kovásodott fától eltérő - azon jellegzetessége, hogy a sejtüregeket nem tölti ki teljesen a kovásító anyag, hanem csak a sejtfalakon képez 10-20 pm vastag gömbös felszínű bevonatot (1. ábra). Az opál gyengén, de határozottan kettőstörő, a nagyobb törésmutató a sejtfalakkal párhuzamos. A tárgyasztalt forgatva a sejtfalak opálbevonatán drapériaszerűen hullámos kioltás, a gömbök átmetszetén Brewster-kereszt észlelhető. Az 1. ábrán látható vékonycsiszolathoz tartozó példány belső, ép része gyenge üvegfényű-gyantafényű, halványan barnásra színezett (helyenként fehér foltos), áttetsző; kagylós törésű. Külső, mállott része fénytelen, fehér, átlátszatlan; rostos küllemű, könynyen hosszabb szálkákra, azok pedig rövid, üveggyapotszerű szálacskákra választhatók szét. E két rész között a mállási fronton vékony, kb. 1 mm széles sötétbarna sáv húzódik, mely az ép résztől éles, a mállott résztől kevésbé éles körvonallal válik el. Vékonycsiszolatban az ép rész halványsárga, a mállott színtelen, a kettő között barnás sáv húzódik (1. ábra). A sejtfalak az ép részen az opálkitöltéshez képest sötétebb színnel rajzolódnak ki, míg a mállott részen alig észrevehetők. Pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) megfigyelések Az ásványtani észrevételek elé bocsátjuk, hogy a SEM képeken látható szöveti elemek dr. Babos Károly (ELTE TTK Növényszervezettani Tanszék) meghatározása szerint a mocsárciprusfélék (Taxodiaceae) közé tartozó növényre utalnak. A vizsgált minta nem szálasodó részein a vékonycsiszolatos megfigyelésekkel egyezően szembetűnőek a kitöltetlen egykori sejtüregek és a bennük található gömbös opálkiválások (2-3. ábra). Utóbbiak nem a hialitra jellemző sima gömbök, hanem apró pikkelyek halmazaiból álló úgynevezett lepiszférák 4 . Hasonló, faopál sejtüregeiben található opál-CT (1. lentebb) lepiszférákat Flörke et al. (1975) írt le. A szálasán bomló részekről készült felvételeken jól látható, hogy a faopál ezeken a helyeken mintegy az egykori sejtszerkezet negatívját adja, vagyis az egykori sejtüreg helyén opálkitöltés van, míg a sejtfalak helye üres (4. ábra). A faopál bontottsága nincs összefüggésben a fa megtartási állapotával. Az 5. ábrán látható, hogy a bontott részből származó „egyedi szál" milyen jól leképezi az egykori sejtet, míg a faopál ép felének egy részletét mutató 3. ábra bal oldalán az eredeti növényi jelleg gyakorlatilag felismerhetetlen. 4 A görögből kölcsönzött latin lepis 'pikkely, lemez' és sphaera 'gömb' szavakból.
