Szakáll Sándor - Weiszburg Tamás szerk.: A telkibányai érces terület ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 2. Miskolc, 1994)
A telkibányai opál („Telkebanyerstein") története (Papp Gábor)
A telkibányai opál bányászata és felhasználása Gyarmati et al. (1986) szerint „a telkibányai opálelőfordulásokat valószínűleg már a középkorban ismerték és a nemesfémbányászattal egyidőben az opált is kutatták". Mivel a középkori bányászatra közvetlen adat nincs, figyelmet érdemel, hogy Augustini (1773) a telkibányai opálra vonatkoztatta Petrus Ransanusnak az 1480-as évek végéről származó azon tudósítását, mely szerint „Kassa fölött néhány mérföldnyire kristály és a topáznak nevezett drágakőnem terem". A XVIII. sz. második felében már biztosan folyt Telkibányán opálkitermelés, mint ahogy a környékbeli érc-, és a vörösvágási opálbányászat újjáéledése is e korra tehető. A telkibányai opált Augustini írása alapján kalapáccsal, feszítővassal és robbantással is fejtették. Lehetséges, hogy a telkibányai opálkutatás eredetileg a szórványosan található nemesopálra irányult, de a nemesopál korabeli említésének teljes hiánya azt sejteti, hogy a kitermelés már túlnyomórészt a „mézopálra" alapult. A telkibányai opálokból, „tekintve hogy elég nagy darabokban fordulnak elő és csiszolva csinos külsővel bírnak, szelencéket, botmarkolatokat 11 és hasonló dolgokat lehet csiszolni" - írta Delius (1777), aki helyi drágakőcsiszolókról is említést tett. Augustinitól azt is megtudjuk, hogy a telkibányai opál példányai „csiszolás közben foszforeszkálnak. Smirglivel ólomtárcsán, vagy kovafölddel keményfán vagy ónon csiszolhatóak, a réztárcsát nem bírják, könnyen törnek." Delius sajnálkozva állapította meg, hogy a telkibányai kövek nagyon könnyen, már szobahőmérsékleten összerepedeznek. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy az opál hasznosításával csupán rövid ideig kísérletezhettek. 1793-ban Townson már csak hosszú kérdezősködés után talált valakit Telkibányán, aki ismerte az ásvány lelőhelyét. A telkibányai opál régi ásványgyűjteményekben Delius 1777-es írása szerint a „Telkobanyerstein" akkor még egy-két bécsi ásványgyűjteményen kívül máshova nem jutott el. Delius révén az ásványnak Európa-szerte híre terjedt, ezáltal a példányok is keresetté váltak. E folyamatot a Born által összeállított kollekciókon követhetjük nyomon. Első gyűjteményi katalógusaiban (Born 1772, 1775) még nem találjuk meg az ásványt. A Mária Anna-kollekcióban (1770-es évek második fele) az öt telkibányai opál (^E.VI.a.1-5.) még szurokkőként és téves lelőhellyel 12 szerepel, míg a Raab-gyűjtemény katalógusa (1790) már minden szempontból korrekt leírásokat közöl (^III. A.d.1-5). Más híres korabeli gyűjteményekben is volt telkibányai opál, így a Pabst von Ohain-féle kollekció 2439-es számú darabja (Werner, 1791), vagy Null ásvány kabinetjében a 878-as számú opál (Mohs, 1804) stb. Stockknöpfe ! „Pecklin" azaz Kecerpeklény (ma Kecerovce Szlovákiában), Vörösvágás (Cervenica) mellett.
