Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: A 60 éves Viga Gyula köszöntése

Magyarországon címen ki is adtak a Borsodi kismonográfiák sorozatában. Recenzense már akkor megállapította, hogy ez a tanulmány az első nagyobb lélegzetű összefoglalás a magyar kecsketartás néprajzáról. Egyik-másik feltevése ugyan, mint pl. az ugor kori ősnép kecsketartása, túl merésznek hatott, de azt a kritika sem vitatta, hogy a magyarság a kecsketartás ismeretével érkezett a Kárpát-medencébe. Erről tanúskodik kecske és olló szavunk bolgár-török eredete is (Ethnographia 1982. 487^188). Ehhez a tárgykörhöz napjainkig vissza-visszatér, hol a Tiszazugban, hol Görögországban, egyszer a kecske-pásztorlás, mint turisztikai szimbólum, másszor a hazai sajtfélék ismertetése kapcsán. Pályakezdése óta foglalkoztatják a tárgykultúra nem szokványos, a múzeumok gyűjteményeiben is hiányosan képviselt, kevés figyelemre méltatott darabjai. Miniatűr tanulmányok sorozatát közölte olyan tárgyakról, mint a „fekete szék", pellengér, kaloda, tűzi kutya, asztalágy, ládaágy, padágy, a gönci kólya, meg a „debreceni" faragószék, jankófűrész és fajankó, káposztagyalu, a csigacsináló táblácskák és a csigacsinálás módjai, eszközei, a vajdíszítés eszközei, népi sírkövek és díszítményeik stb. Ezek a tárgytanulmányok akkor is hasznosak, ha csupán leíró, dokumentáló jellegűek. Még inkább, ha elterjedtségükről, történetükről is megbízható információkkal szolgálnak. A miskolci Herman Ottó Múzeum (tevőlegesen Kunt Ernő és Viga Gyula) 1979-ben szervezte meg Répáshután azt a kollektív terepmunkát, aminek eredménye egy magyar és szlovák nyelven is kiadott, emlékezetes tanulmánykötet lett. Onnan datálható Viga Gyula újabb, szintén évtizedekre meghatározó tárgyválasztása, amit leginkább az árucsere, a vándormunka és a tájak közötti munkamegosztás címszavakkal írhatunk le. Első publikációját ebben a tárgykörben a répáshutai adatgyűjtés alapozta meg (A Bükk hegység szlovák meszeseinek kereskedő útjai az Alföldre. Ethnographia 1980). Onnan továbblépve tanulmányozta a Bükkalja kőbányászatának, kőfaragásának emlékeit, miközben felfigyelt a kistájon jellegzetes gyümölcstermesztésre, lakóinak a gyümölccsel folytatott kereskedelmére is. Mindkét témáról egy-egy kismonográfiát publikált gyors egymásutánban, majd rövidesen egy nagyobb összefoglalásig jutott el, amit akkor kandidátusi értekezésnek szánt (Árucsere és migráció Észak-Magyarországon címen jelent meg 1990-ben). Visszatekintve is érdemes rögzíteni, hogy az a kötet mindenben megfelelt a kandidátusi követelményeknek. Említést érdemel, hogy Viga Gyula későbbi pályaszakaszain visszavisszatért mind a kőbányászat, mind a gyümölcstermesztés és gyümölcskereskedelem témájához. Az 1990-es évek elején újabb néprajzi táj, a Bodrogköz felé fordult. 1991 -ben szlovákiai kollégák kezdeményezésére kezdte el kutatni Felső-Bodrogköz Szlovákiához tartozó magyar falvainak hagyományos kultúráját. Eredményeinek első nagyobb összefoglalásaként jelent meg Hármas határon, Tanulmányok a Bodrogköz változó népi kultúrájáról szóló kötete (Miskolc, 1996). Az utóbbi két évtizedben még néhány kötete és közel félszáz közleménye jelent meg bodrogközi kutatásainak eredményeként, melyek közül kiemelendő a Pécsi Tudományegyetemen megvédett PhD értekezése (A bodrogközi kultúra és társadalom változása a 19-20. században. Budapest, 2008). Bodrogközi, Bükk-vidéki, felföldi témákhoz kapcsolódó publikációinak zöme az árucsere, a vándormunka, a tájak közti munkamegosztás, illetve a tájalakítás, tájépítés, a néprajz, a történeti földrajz és kulturális ökológia közös kérdései köré csoportosul. Ennek a kérdéskörnek a történeti megközelítését segítik elő azok 8