Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - SZILÁGYI MIKLÓS: Szempontok a „régi vizes világ" mellékes haszonvételeinek néprajzi vizsgálatához - A teknősbéka és a kecskebéka

Szempontok a „régi vizes világ" mellékes haszonvételeinek néprajzi vizsgálatához A teknősbéka és a kecskebéka SZILÁGYI MIKLÓS 1. Tudománytörténeti szándékú dolgozatot is megérdemelne egy paradoxon alaposabb elemzése! A magyar etnográfiára folyamatosan jellemző volt ugyan akképpen tekinteni az ármentesítések előtti „régi vízi világot" megidéző narratívákra is, a régies gyakorlatot ideig-óráig még éltető pákász-, halász-, pásztor-ivadékokra is, mint az „árvízjárta rétség terített asztalként állt eleink rendelkezésére, s a lehetőségeket ki is használta mindenki" cáfolhatatlanul igaznak vélt szólamot igazoló archaikus adalékok felettébb gazdag tárházára, ennek ellenére máig feltűnően kevés az egyébként alaposan tanulmányozott halászat-csíkászat mellett - úgymond - „igen sokféle" vízi/víz közeli haszonvételről tanúskodó szórványadatokat forráskritikai szemlélettel egybegyűjtő tanulmány - vagyis hitelesnek elfogadható kutatási eredmény.' Ez alkalommal azonban csak a magyar etnográfia ebben a paradoxonban is megmutatkozó régi adósságai egyikének ismételt tudatosítására van lehetőségem. Hiszen a terjedelmi korlátok között feszengve csupán arra vállalkozhatok, hogy a halászathoz-csíkászathoz képest „mellékes" haszonvételek közül a teknősbéka és a kecskebéka fogásáról s hasznosításáról tudósító archivális és recens adatokat elsődlegesen értelmezve az elmúlt századokban jellemző volt sokkalta nagyobb jelentőséget és a jelentőség-csökkenést dokumentáljam, ily módon az eljövendő történeti-néprajzi kutatásokat orientáló néhány szempontot fogalmazzak meg. 2. Gunda Béla arra következtetett a szórványos és kétes hitelű recens adatokból, hogy a mocsári teknősbékát (Emys orbicularis) „helyenként (Szemye-mocsár, Nagykunság) a parasztság még a századforduló idején fogyasztotta."

2 A döntően a 18-20. századra vonatkozó publikált adatokból azonban csak az derül ki egyértelműen, hogy (ha akadtak is olyanok a parasztok között, akik kíváncsiságból vagy az éhségtől hajtva olykor-olykor megkóstolták) a paraszti rendhez tartozók a földesúri akaratnak engedelmeskedve vagy a piaci igények lehetőségét kihasználva inkább rákényszerültek a teknősbéka alkalmi fogására - azért, mert az „úri konyhát" ezzel a termékkel is el kellett látniuk. Ecsedi István - azon túl, hogy természetesen tudott róla: „a teknősbékát ma is eszik a vendéglőkben"- csak egy, a teknősbékát élvezettel fogyasztó hajdani daruvadásszal/ juhásszal, illetve az ilyen étket a világháború idején Volhinában (egy horvát katona tár1 L. pl. a mocsarak felkínálta javak gyűjtögetéséről Gunda 1975; a rákászatról: Herman 1887. 398400., Ecsedi 1934. 235-237., Takács 1978., Viga 1994. 183-190. A pióca/nadály fogásáról és gyógyászati jelentőségéről: Ecsedi 1934. 246-247., Grynaeus 1962. A harmatkásáról: Balassa 1991. A gyékény gyökér-törzsének, a súlyomnak és a vízimadár-tojásnak táplálkozási célú hasznosításáról: Szilágyi 1997. - Monografikus vizsgálatot pótló lexikon-szócikkek a vizek mellékes haszonvételeiről: Gunda 1977a, 1977b, 1977c, 1979a, 1979b, 1980a, 1980b, 1981, 1982a, 1982b. 2 Gunda 1982a. 235. 580