Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - PÁLL ISTVÁN: Elvetélt kísérlet a cigándi árvizek elhárítására a 18. század utolsó harmadában

Elvetélt kísérlet a cigándi árvizek elhárítására a 18. század utolsó harmadában PÁLL ISTVÁN Bevezetés Hogy mondandómat nem Cigánddal, hanem Viga Gyulával kezdem, azt hiszem, valamennyi itt szereplő szerző előtt teljesen érthető és megbocsátható. Hiszen Cigánd jó párszáz évvel idősebb, mind Gyula, de hát ez valahogy természetes is... En alig több mint 40 éve ismerem, katonáskodásunk, egyetemista létünk, múzeumi munkáink mind-mind összekötöttek bennünket - hol hosszabbra engedve, hol közelebbre húzva ezt a kötelet. Az is közös bennünk, hogy mindketten elkerültünk eredeti megyénkből (bár ez Gyulát érzékenyebben érintette, mint engem), s ott próbáltuk megvalósítani elképzeléseinket. Mindketten egész magas polcra kerültünk a néprajzi kutatásaink, ténykedéseink területén (ő magasabbra, mint én), de hát ez is egyértelmű, ha a kettőnk egyetemére gondolok: Viga Gunda-tanítványként, a debreceni etnográfiai iskola képviselőjeként, majd Szabadfalvi Jóska bácsi múzeumigazgatóságoskodása idején Miskolcon nyütte a néprajzkutatók nem éppen keserves kenyerét, jómagam meg afféle Tálasi-tanítványként szinte csak Nyíregyházára kerülésemkor kerültem a terepen történő néprajzkutatás közelébe. Ez volt mindvégig az ő előnye meg a szerencséje, meg az a gerincesség, hogy bár már nem ifjúkori botlásként, hanem más okok miatt megpályázta ugyan a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatói posztját, de amikor kinevezése után rájött, hogy ott nem az ő habitusának megfelelő tisztogatásra akarják használni, felállt és visszament Miskolcra! Kevesen tennék ezt meg, de hát a Gyula már csak ilyen... Nem akarok tovább hozsannázni, hanem csak annyit szeretnénk leírni: Isten éltessen még sok-sok évig kedves Gyula, családod, gyerekeid meg a néprajz épülésére! És jubileumi ajándékként fogadd ezt a kis irományt a kettőnk megyéje határát képező folyó, a Tisza által oly sokszor okozott károk kiküszöbölésére több mint 200 éve tett elvetélt kísérlet bizonyságaként! A táj A Bodrogköz a Tisza, a Bodrog és a Latorca által határolt, döntő többségében sík, közel 172 000 katasztrális holdnyi terület, melyből csak két helyen emelkedik ki egyegy hegytömb. A terület az Alföld legészakibb nyúlványa, és jórészt homokos talaja a Nyírséghez kapcsolja. A fő széljárás észak-déli irányú homokhátakkal barázdálta, elsősorban a Bodrogköz keleti felét. Ezek szélessége 100-300 méter között váltakozik, magasságuk eléri az 5-15 métert is, és 2-6 kilométer hosszan nyúlnak el egymás szomszédságában. Ezek még a nagyobb árvizekkel is dacoltak, ezért is telepedtek rájuk az alakjukhoz alkalmazkodó apró falvak. A Bodrogköz belső vizeit a Tisza és a Bodrog táplálta, de többé-kevésbé önálló folyók, erek is kanyarogtak a homokhátak és nádasok között. Közülük a két nagyobb, a Karcsa és a Tice bírt inkább jelentőséggel. A Karosáról a 18-19. század fordulóján 560