Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - PÁLL ISTVÁN: Elvetélt kísérlet a cigándi árvizek elhárítására a 18. század utolsó harmadában

Szirmay Antal megjegyzi, hogy ahol a Tisza „a Bodrogköz körül alacsonyabban felevő vidékénél foly, néhány mellék ágat bocsát. Ezek egyikét Korcsának nevezik, mely a helmed hegyből eredő patakokkal megszaporodván, Géres, Őrös, Pácin és Karcsa községek közt kanyarog és azon Hosszúrétnek nevezett tavakat képezi, mely Szerdahely, Karos és Luka községektől egészen a Tiszáig terjednek, és ott Leányvárt, Cigándot és Karádot örökös, szinte átgázolhatatlan mocsarakkal zárják el a világtól. " A Hosszúrét a Tisza másik oldalán is tovább folytatódott és a szabolcsi Rétközben az előbbihez hasonló formációkat alkotott. Erre a hatalmas területre nem is települhetett falu, azok a Hosszúrét szélére, leginkább szigetekre ültek. A homokokra, gorondokra vagy gorcokra települt falvak valóságos szigetként emelkedtek ki a vízből, nádasból. Egy részüket csak akkor vette körül a víz, ha az áradás megérkezett. Annak elvonulása után a kiszáradt környéket csak legelőnek használhatták. De ha az ár sok iszapot hordott, akkor helyét még a jószág sem legelte. Ilyen települések sorában Visst, Cigándot, Karost, Ricsét említhetjük. Ezek veszély nélkül csak odáig terjeszkedhettek, ameddig a legmagasabb árhullám elért. A több mint 800 km

2 nagyságú terület a Kárpát-medence egyik legkésőbben ármentesített vidéke, annak ellenére, hogy részleges ármentesítésére már a 18. század második felében történtek kísérletek.

1 A Bodrogköz a honfoglaláskor az első szállásterület volt, magyar, az utóbbi századokban református lakossága azóta is folyamatos. A 18. században északról szórványosan ruszinok, az 1920-ban Csehszlovákiához csatolt északi részen, a Felső-Bodrogközben szlovákok, az utóbbi időben nagyobb számban cigányok telepedtek meg, de a magyarok itt is túlnyomó többségben vannak. A táj életében az első nagy változás az ármentesítés volt, mely többszöri újrakezdés után lényegében az 1860-as években indult meg, és eltartott majd három évtizedig. A jobbágyfelszabadítás után elvégzett tagosítás és az árvízmentesítéssel felszabadított földek kimérése körüli, a földesurak érdekében történt visszaélések erős feszültséget okoztak. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a 19. század végétől egészen az I. világháborúig a Bodrogközből az átlagosnál többen vándoroltak ki Amerikába. A Trianon utáni helyzet (a terület kettévágása, országszélre „sodródása", elzárása korábbi természetes kapcsolataitól, központjaitól) nagymértékben konzerválta a hagyományos paraszti életformát, és megakasztotta a faluképnek azt az átalakulását, mely az Amerikában jártak pénzén felépült módosabb, némileg polgárosult lakóházak feltűnésével a 20. század elején megindult. A táj népi építészeti képének átalakulása inkább pusztulás, a 20. századi épületállománynak a két világháború között tapasztalható lassúbb, majd a második világégés után bekövetkezett társadalmi változások „eredményeként" felgyorsult leépülése. A peremhelyzet azt is eredményezte, hogy a társadalmi jelenségek konzerválódásával a településszerkezeti sajátosságok, a közös udvarok is tovább fennmaradtak, mint ezt másutt csak ritkán tapasztalhatjuk. 1 Balassa 1975. 9-11., 122-123. 561