Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - FRISNYÁK SÁNDOR: A Börzsöny-vidék tájhasználata a 18-19. században

piacrádiusszal határolt vonzásterület három kiskörzetre tagolódott: a Budai-hegyvidék a szőlő- és borgazdaságával, a Gödöllői-dombság vegyes (polikultúrás) termelésével, a déli síksági terület a szarvasmarha-tenyésztésével és gabonatermelésével kapcsolódott be a centrum élelmiszer- és mezőgazdasági nyersanyag-ellátásába.

2 A külső vonzáskörzetben, ahova a Börzsöny-hegység is tartozott, a települések vegyes gazdálkodást folytatattak, amit egy-egy település helyi sajátossága színezett. A gazdasági javak értékesítése - időben és térben - változott: a centrum-térség városai (Esztergom, Visegrád, Vác és PestBuda) mellett a mikrorégió lakói más piacközpontokba is szállították termeivényeiket. A Börzsöny-vidék része a honfoglalás kori szállásterületnek. A hegységperem települései-néhány kivétellel -az Árpád-korban létesültek. Akistáj lakói a 13. századvégéig naturális (önellátó) gazdálkodást folytattak: szántóműveléssel, szőlő- és bortermeléssel, állattenyésztéssel és erdőéléssel foglalkoztak. A földmüvelés, a rét- és legelőgazdálkodás többnyire a hegylábfelszíneket, az eróziós-deráziós dombságokat, a tektonikus kismedencéket, a Duna- és az Ipoly teraszos völgyét hasznosította (1. ábra). Az erdőirtással és gyepfeltöréssel művelésbe vont földek kisebb-nagyobb izolátumokat alkottak. A kultúrtáj terjeszkedését és összekapcsolódását (a későbbi korokban is) a Börzsöny-vidék orográfiai tagoltsága, a relatív relief magas értéke és a sűrű völgyhálózat akadályozta. A vulkáni eredetű hegység belső, erdővel borított részeit a körülötte kialakult települések birtokolták és hasznosították. Az erdőélés (fakitermelés, vadászat, gyűjtögetés stb.) a középkorban a könnyen elérhető, a hegység település-közeli peremterületeire korlátozódott. A Börzsönyt tagoló völgyek mélysége és szélessége változó, a nagyobb völgyek alluviumát a rétek és legelők foglalták el. Az alacsonyabb felszínek tölgyerdőit sertés-makkoltatásra, juh- és szarvasmarha-legeltetésére használták. Az Árpád-kori mezőgazdaság mellett a hegység szulfidos ércterületein, Nagybörzsöny és Perőcsény határában a 12. századtól megindult az arany-, ezüst-, réz- és ólombányászat. A 13. századi vár- és templomépítésekhez szükséges kövek kitermelése és feldolgozása a tatárjárást követő években kezdődött (Ipolydamásd, Nógrád stb.).

3 A 14. században - Visegrád fővárosi szerepkörével összefüggésben - a Börzsöny-vidéken fellendült a mezőgazdasági árutermelés, a bányaművelés és a kézművesség. Nagymaros 1324-ben városi, később a 15. században szabad királyi városi rangra emelkedett. A Börzsöny-vidék, mint a közeli főváros élelmiszer- és nyersanyag-ellátója a 14. században élte első virágkorát. A 15. század elején, amikor ismét Budavár lett a király székhelye, Visegrád városi rangját elveszítette és környezetének tevékenységi rendszere is gyorsan leépült. Fél évszázaddal később Visegrád másodvirágzása (amelyet a település királyi rezidencia-jellege indukált) kedvező hatást gyakorolt a Börzsöny-vidék gazdaságára is. Nagymaros még őrizte gazdasági pozícióit, azonban a kisrégió nemes- és színesérc-bányászata a készletek kimerülése miatt a század közepén megszűnt. Továbbra is jelentős volt a Duna menti települések (Szob, Nagymaros és Verőce) vizahalászata. A hódoltság korában a Börzsöny-vidék településeinek és müveit földjeinek pusztulása részleges és időszakos-jellegű volt. A kistáj gazdasági központja, Nagymaros és sok más település teljesen elpusztult. A Börzsöny-hegység és az Alsó-Ipoly-völgy közötti településcsoport (Bernecebaráti, Ipolytölgyes, Kemence. Letkés, Nagybörzsöny, Perőcsény és Vámosmikola) folyamatossága az időszakos pusztítások ellenére is megmaradt.

4 2 Tringli 2006. 75-194. 3 Hála 1987. 29-39. 4 Tringli 2006. 75-194. 530