Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - VERES GÁBOR: Népi építkezés az egri hóstyákon a 18-19. században

a munkaeszközeit elkobzó céhmestereket „áristomba", azaz börtönbe vetette, a szerszámokat pedig hajdúk hozták el a házukból.

3 A 18. század második felében még nagyon sok faház állt a hóstyákon. Jellemző azonban, hogy az ezekről szóló forrásokban gyakran használták a régi, ócska, roskatag jelzőket. Egy 1790-ben történt adásvétellel kapcsolatban az alábbiakat jegyezték fel „vagyon egy fa ócska Házuk itt a Hatvanyi hóstyán ...melyet romlandó státussára nézve az atyafiakkal, gazda emberekkel becsültünk Száz forintra és abban az árban meg is vette."

4 Egerben épült hagyományos faházról 1784-ben szól az utolsó adat,

5 így nem véletlen, hogy emléke az elmúlt században már elsősorban néhány gazdasági épületben maradt fenn. A fafalazatok építésének két fő típusa ismert, a gerendavázas zsilipéit- és a boronafal. Alkalmazásuk az erdőtípusokhoz, a fafajták elterjedéséhez igazodott. A boronafalat egymásra fektetett gerendákból készítették, így szabályos, egyenletes vastagságú, hosszú gerendákat igényelt. A fenti kritériumoknak a fenyőfélék felelnek meg a leginkább, melyek a Bükk-hegységben és környezetében nem számítanak őshonosnak. A területen lombos erdők voltak, melyekből a gerendavázba, zsilipéit technikával beeresztett, berótt deszkapallókból lehetett falat készíteni. Ez az építésmód volt jellemző az egri hóstyákon is, mellyel kapcsolatban több forrás is fennmaradt a 18. század második feléből.

6 Párhuzamai a palócok lakta területek felé mutatnak. Ezzel a falazattal készült - a 18. század második felében - a parádi Palóc-ház, mely ebben a tekintetben az utolsó megmaradt lakóépület Heves megyében. A faépítkezés háttérbe szorulásával a föld- és kőfalazatok terjedtek el a korábban hagyományos faépítkezésű palóc területen is, de ez a folyamat jellemezte az egri külvárosokat is. A gerendavázas technikát a faanyag szűkössé válása után is alkalmazták úgy, hogy a gerendák közeit sövénnyel befonták, majd betapasztották. 1769-ből maradt fenn egy ilyen „patics" falú ház építőanyagának és ezek árának tételes lajstroma, mely a „fölnémethi hóstyán" készült. A gerendavázas technika az egész épületnek stabilitást adott. A falakat jobban lehetett terhelni a padlás, a tető, a kémény stb. súlyával. Az említett gerendavázas lakóházhoz például a 13 általgerendán és a padlás tapasztásán túl, 13 szarufa, 80 tetőléc, 7 ezer zsindely és 10 ezer zsindelyszeg kellett.

7 A gerendaváz nélkül emelt sövényfal jóval kisebb teherbírású volt, erre utal az a tény, hogy hiába írta elő az 1811. évi tüzrend a kő vagy téglakémények építését, a fonott falú házak ezeket nem bírták el, ezért végezték el ugyanekkor a „tsak fonásbúi készült" épületek összeírását is.

8 A tapasztott sövényfalú épület a faháznál kevésbé volt ugyan tűzveszélyes, de megfelelő kémény híján a tetőszerkezet felől lángra kaphatott. Különösen veszélyes volt, ha a fonott sövényfalú épületben nagy hőhatást, tüzelést igénylő tevékenységet folytattak a tulajdonosok. 1779-ben járt el például a városi hatóság egy sövényfalú pálinkafőző ház ügyében.

9 így a faházak mellett a sövényfalú házak eltűnését a gyakori tűzvészek is siettették. A 18. században a hóstyákon is építkeztek már köböl. Ebben nagy szerepe volt a helyben előforduló, könnyen bányászható és alakítható kőzeteknek. A városban zajló 3 ENA 1648 73. 5. 4 ENA 1648-73. 2. 5 Bakó 1967. 167. 6 Bakó 1969. 619. 7 ENA 1648-73. 24. 8 Breznay 1926. 105-106. 9 Breznay 1933. 250. 491