Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - VERES LÁSZLÓ: Comenius Janua Linguae Latinae Reserata Aurea... című munkája magyar nyelvű fordításának néprajzi vonatkozásai

Az előbbi italt mézes vízből főzték ki, az utóbbit pedig „meg-aszalt lisztből avagy megtsirazot szaladból" és komlóból [XL1. 449.]. Néprajzi szempontból a Janua linguae Latinae referata aurea... izgalmas fejezeteit alkotják a különféle mesterségekről szóló levelecskék. Az A' ruházatokat tsináló mivekről című levelecskében a szövés-fonás menetének bemutatása mellett helyet kapnak a jellegzetes ruhaipari mesterségek. A lenből, a kenderből és a gyapjúból történő textília készítése menetének leírása lényegében ugyanazt a folyamatot mutatja be, mint amit a néprajzi szakirodalomból ismerünk a parasztság 19-20. századi életmódjának bemutatásakor. Szilágyi is ugyanazokat a szakszavakat használja a textília készítés egyes meneteinek bemutatásakor, mint amelyeket napjainkban is. Tehát a kendert áztatják, majd tilolják és gerebenezik. Igaz ugyan, hogy az utóbbi kifejezés nála már „kerebeneltetnek" formában jelenik meg, amelynek során a pozdorja és a „csöpü" visszamarad a növényi rostokból. A fonálkészítés során a fonóasszonyok már a 17. század elején is guzsalyt vagy kerekes rokkát használtak és ismert volt a motolla (vagy „áspás"), és a vetélőfa. A szövésre használt eszköz pedig csak szövőszék néven volt ismert a fordító számára [XLVI. 497-499.]. A textilipar mesterségei közül az egyik legfontosabb kétségkívül a szabóké. A szabók által készített ruhák nagyon változatosak voltak. A felsorolásokban szereplő ruhaneműek többségét ma már természetesen nem ismerjük. Azonban Szilágyi meglehetős pontossággal körülírja az egyes darabokat és esetenként a köznyelvben használatos elnevezéseket is közli. így talán a viselettörténettel foglalkozóknak némi támpontot nyújtanak az egyes ruhadarabok azonosításában. A női ruhadarabok felsorolásában szerepel a rokolya, amit „szoknya, kortzovád, nyári gyenge szoknya" szavakkal ír körül. A kurta suba „nyakba rántó kis mére, subitza" volt. A kötény (ketén) „elől-kötő, avagy előruha" volt. A patyolat „fedelek, főre valók, homlok elő" megjelölésére szolgált. A „penyvet, avagy petymeg" pedig a fátyollal és a recés főkötővel azonosítható. A férfi öltözetben a „foszlán, zubbony, melly vas" újas „derék szoréto köntös" volt. A pludert, vagy a lomp nevű ruhadarabot bugyogónak vagy nadrágnak is nevezték, a salavárdi magyar neve pedig gatya, vagy lábravaló volt. Bokáig érő felsőruha volt a síp ujjú mente. A felsorolásban szerepel még körülírás, vagy konkrét elnevezés nélkül „az udvari góbos ruha, hadi kurta köntös, suba (szűr guba) kurta mente" is. Comenius közönséges ruhanemű kategóriát is felállított az A' ruházatoknak nemeire című levelecskéjében. Az általa felsorolt ruhafélék Szilágyi körülírásaival és köznyelvi elnevezéseivel arról tanúskodnak, hogy a választék nagyon bőséges lehetett a 17. század eleji Magyarországon. Közönséges, mai értelemben talán közhasználatban levő ruhadarab volt az „ümög", amelyet ingként értelmezhetnénk. Ennek a gondolkodásmódnak ellent mond az, hogy Szilágyi Benjámin fordításában az ümög és az ing kifejezéseket egyaránt használja. Fordítása szerint az ümög „belső ing, vagy ujos ümög." Ellentmond nála a „pendel", azaz a pendely szó használata is a mai értelmezéssel. Szilágyi szerint a pendely az ümög elnevezéssel azonos, mindkettő lényegében hálóinget jelent. Ha az etimologizálás elfogadható, akkor a 17. század elején az ing az ún. „belső inggel" volt azonos, vagyis megfelel a mai szóhasználatnak, a pendely pedig az ümög volt, olyan ujjas Ing, amelyet alváskor használtak. A közönséges ruházati kellékek felsorolásában az ümög után a hálósüveg következik, amelynek „az (hegyi) fölső része tető púpos bárson" süveg. Ezt követik a felsorolásban a dolmányok, hosszú köntösök, palástok, kesztyűk, harisnyák közelebbi magyarázat és magyar elnevezés nélkül. Ezt követően nagyon szép körülírásokkal olyan ruhanemüek következnek, mint a „salavarik, tzipellések, kaptzák, pantofélyek, patsmagok és csizmák." E ruhanemüek közül a salava462