Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÖRTÉNETI FORRÁSOK NÉPRAJZI ÉRTELMEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - FILEP ANTAL: Néprajzi irodalmunk szenesházának történeti előzményei Adalékok kora újkori lakáskultúránkhoz

korú magyar köznyelv szókincsének szerves, gyakran használt részéhez tartozott. A szenesház a szlavóniai Verőce várától Kraszna megyéig a királyi Magyarország és a Partium váraiban, kastélyaiban, udvarházaiban lakáskultúránk megszokott szerves szókincsének része volt. Eltek bennük akár arisztokrata családok tagja is. (Pl. biztos adatunk van arra, hogy a gróf Thurzók semptei várában 1600 körül a vár urának lakóhelyiségei között felsorolták a szenesházat.) Amint a lentebbi adalékokból kitetszik, akár a máramarosszigeti sóbánya telepének házai közötti lakásokban is rögzítettek a szenesházra adalékot. Úgy tűnik, a Thurzó grófoktól a sóvágókig épített környezetünk mindennapi objektumai közé tartozhattak a szenesházak.

1' Az más kérdés, hogy a 17. század második felét követően lassan kiszorult az előkelő rétegek épületeiből, házaiból ez a helyiségtípus. Lassan köznyelviből népnyelvivé vált. Majd a népéletben is beszűkült a használata. Nyelvföldrajzilag visszaszorult a dél-baranyai és a szlavóniai magyar falvakba, noha korábban Verőce, Zala, Vas, Sopron megyéktől Trencsénen, Nyitrán át Sárosig, Zemplénig, Ungig, Máramarosig mindenütt jelen volt, de még Fogarasföldről is kimutathattuk. Jelentéstörténete is sajátos. Eredetileg olyan lakóteret, sőt hálóhelyiséget neveztek meg e szavunkkal, amelyikben tűzhely is volt. Utóbb már csak konyhát, a sütés, a főzés, valamint a fűtés funkcióit befogadó helyiséget értettek alatta. Valaha előkelő, rangos bútorzatot fogadtak falaik közé, tágas ablakaik voltak. Végül elégségesnek tartották, ha egyetlen ajtót vágtak az udvari falba, amit bejáratként, világító nyílásként, szellőztetőként, fíistkivezetőként egyaránt használhattak. A szenesház szórványos nyelvtörténeti adalékaira valamikor az 1960-as évek végén bukkantam. Érdeklődésem megélénkült, amikor művészettörténész kollégáink Balogh Jolán kezdeményezésére módszeresen feltárták és kivonatolták a Magyar Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones iratgyűjteményében fennmaradt épületleltárakat, majd az anyagot folyamatosan 1967 és 1989 között 8 vaskos rotaprintes kiadványban tették közzé.

1

4 Ugyan az egykorú forrásokból lényegesen sokkal bővebben meríthettek volna a népi építkezésre, a népi lakáskultúrára vonatkozó adalékokból is. Hiszen a várakat, uradalmi majorokat, műhelyeket, malmokat, kocsmákat, révhelyeket kiszolgáló, üzemeltető alkalmazottakat és esetleg családtagjaikat befogadó uradalmi, urasági tulajdonú építmények lényegében azonosak voltak a 17. és a 18. századból szép számmal ismert népi építészeti objektumainkkal. Ám ez a feladat csak akkor tudatosult a munkát végző kutatókban - készülő recenziómmal kapcsolatos észrevételeim alapján amikor már az első köteteik megjelentek, sőt szinte befejezték a feltáró munkát, és a további kiadványok szerkesztése is mind előrehaladottabb állapotba került.

1

5 Ajövőben már bőven kárpótolhat bennünket, hogy a Magyar Országos Levéltár az Arcanum Adatbázis Kft. összefogásával digitalizált fotókópiákban kiadták a teljes U. et C. 13 Az alább közre adandó A szenesházra utaló 16. századi történeti adalékgyiijtemény és A szenesház előfordulási helyei és évszámai a 17. századból és A szenyes-fszennyesház előfordulási helyei és évszámai összeállításunk számot ad a felderített adalékokról. 14 Az egyes kötetek pontos adatai megtalálhatóak az Irodalom: URBARIA... sorozatcím alatt. 15 Filep 1969. Utóbb a teljes kiadványsorozatot feldolgoztam. Joggal remélhettem, hogy segíthetnek a történeti adalékok zártsorú kapcsolatot teremteni a régészeti feltárások adalékai és a recens megfigyelések között, illetve értékes információkat szerezhetünk olyan vidékekről, ahonnét nem állnak rendelkezésre archeológiai feltárások. Érdeklődésemet még diákságom alatt Jakó Zsigmond gyalui forráskiadása keltette fel. (Jakó 1944.) Rendkívül inspirálóan hatottak B. Nagy Margit magisztrális könyvei. (B. Nagy 1970., B. Nagy 1973.) Az ilyen irányú kísérleteimet támogatta professzorom, Tálasi István, aki a forráskutatásról éppen egyetemre való kerülésemkor fejtette ki véleményét. (L. Tálasi 1954., Gunda 1954.) A hetvenes évek vége felé megtisztelt azzal, hogy az U. et C. állagából végzett kijegyzéseimet alaposan átnézte. 448