Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)
TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - GRÁFIK IMRE: A kerékvető
A kerékvető GRÁFIK IMRE Dolgozatunkban egy olyan építészeti elemmel foglalkozunk, amely ugyan nem tartozik a legfontosabbak közé, de több olyan kultúrtörténeti vonatkozással bír, mely felkeltette érdeklődésünket. Egyrészt közlekedéstörténeti, másrészt népi építészeti kutatásaink során - s ez esetben a szónak nemcsak szimbolikus értelmében -, mondhatni „érintőlegesen beleütköztünk" a témába. A kerékvető vagy más néven a kapu-, illetve utcabálvány ugyanis éppen azt a célt szolgálja, hogy beleütközzenek, s ezzel elhárítsák a különböző közlekedési eszközök kerekeinek, a jármüvek tengelyeinek a mívesen kivitelezett kapukban (kapufélfákban, kapuoszlopokban), illetve az épületsarkokban érintkezéssel, ütközéssel történő károkozását. Tudatosan kialakított és speciálisan kiképzett építészeti megoldásokról van tehát szó, melyek előfordulásaikkal és változataikban több tanulsággal is szolgálnak. Alkalmazásuk egyfelől összefügg a szállításban és közlekedésben a kerekes járművek (szekerek, kocsik, hintók, stb.) széles körű elterjedésével. Másfelől viszont a településfejlődésben, a faluk és városok építészeti arculatában az utcaképi formációnak azzal a jellegzetességével, miszerint a kapuk, illetve a házak az utcavonalra illeszkednek. 1 A kerékvetők úgymond „kár-elhárító" szerepe, funkciója nem lebecsülendő. Amennyiben megvizsgáljuk a korábbi századok falusi, de főként városi településeiről készült metszeteket, az utcákról, terekről képet adó grafikai, majd fényképészeti ábrázolásokat, azt tapasztaljuk, hogy eleinte csak a szekerek, kocsik, majd hintók, fiákerek, omnibuszok, s végül az autók valóságos veszélyt jelenthettek/jelentettek a házak sarkainak, a kapuk oszlopainak. 2 Másfelől megközelítve szerepüket, illetve másként fogalmazva: „A valamikori kocsis éppúgy sietett, mint mai utóda, az autó vezetője. Nem volt türelme szépen befordulni a ház kapuján, így aztán a kocsi tengelyének kiálló vége nekiütközött a kapu kőkeretének, s horzsolta, koptatta, lyukasztotta. A szép városi paloták építtetői hamar rájöttek, hogy védekezniük kell a kocsisok ellen. így találták ki a kerékvetőt. Ez leginkább a kapu szélén ferdén leásott, rövid kőoszlop volt, amely elcsúsztatta a kocsi kerekét, hogy a tengelyvég ne érhessen hozzá a kapukerethez. Első alkalmazásának idejéről és helyéről nem tudunk biztosat, de - hogy időben elég messzire visszamenjünk -, egy 1125 körül épített franciaországi román palota kapujában éppúgy felfedezhető, mint a római Palazzo de/la Cancellaria előtt, ahol két terelőoszlopként van jelen. A kerékvető nem csupán a kapukat védte, hanem a házsarkokat, is, mivel még a házak közötti földutat gyalogosok és kocsisok egyenjogúlag birtokolták. Később, amikor már a városokon kívül vezető utakat 1 Dél-Franciaországi kisvárosi emlékeimből felidéződik, hogy szűkebb utcákban nemcsak a kapuknál, hanem a házfalak mentén is előfordultak kerékvetök. 2 Megjegyezzük, hogy az autógyártás nem véletlenül igazodott a személygépkocsik méretezésénél az állati erővel vontatott jármüvek tengelyszélességéhez, ami viszont már évszázadok óta építészetileg meghatározta a kapunyílások méretét. 234
