Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

TÁRGYAK - GYŰJTEMÉNYEK - NAGY MOLNÁR MIKLÓS: Jeles egyéniségek és hatásuk a 20. századi nagykunsági népi kerámia történetében

Jeles egyéniségek és hatásuk a 20. századi nagykunsági népi kerámia történetében NAGY MOLNÁR MIKLÓS Jelen írásomban a saját kutatásaim fő irányába tartozó olyan témát választottam, amellyel immár évtizedek óta foglalkozom. Ezúttal azonban nem a népművészeti kutatások „megszokott" csapásirányát (nyomvonalát) követem. Jóllehet a folklór alkotások terén, de a tárgyi népművészeti kutatásokban sem számít már újszerűnek az egyéniségek szerepének vizsgálata, ám annak eredményei a többi részterületéhez képest nem kaptak, nem kapnak olyan hangsúlyt, amilyen jelentőségük van. Emellett - megvallom - ezúttal azért is választottam ilyen témát, hogy ezzel is utaljak az ünnepeltnek a tanulmányomban elemzett mesterekhez hasonló szerepére tudományszakunkon, a néprajzon belül. A magyar fazekasság, a kerámiakutatás egyik legfontosabb terepe az Alföld, ahol a kiváló fazekasközpontok közül kiemelkedik Mezőtúr, amelyik nem tartozik egy stíluscsoporthoz sem. A város ugyan nem volt része a Nagykunságnak, ám iparossága, így a fazekasok is elsősorban a nagykunsági települések lakói számára készítették áruikat, számukra az elsődleges felvevő piacot a Nagykunság települései jelentették. A kutatásokból tudjuk, hogy Mezőtúr fazekasai jelentős kapcsolatokat ápoltak az Alföld másik jeles fazekasközpontjával, Hódmezővásárhellyel, s soha nem voltak egymás konkurensei. A két település közötti kapcsolat bizonyítékaként említi Kresz Mária a Tokodi (Tokody, Tokogy) testvéreket.

1 A 19-20. század mezőtúri fazekassága, kerámiaművessége jól elkülöníthető szakaszokra, stíluskorszakokra osztható. Az egyes korszakokat leginkább az általánosan elterjedt edények alapszíne alapján lehet elhatárolni egymástól, amelyek nagyjából időrendi sorrendben követték egymást.

2 A legkorábbi fekete mázatlanokat az 1830-as években a zöldmázas, majd a fehér alapszínű edények követték. Az 1860—1870-es évek kísérleteit követte a túri kerámia klasszikus írókás korszaka, amely igazi sikerét a 19-20. század fordulóján érte el. Az ebben az időszakban készült edények jellemző virágmotívumai kiteljesedettebbek, sokszínűek lettek. Emellett a korábbi formavilág is gazdagodott. E tény annál is figyelemre méltóbb, mert ez az időszak a magyar fazekasipar legkritikusabb időszaka volt, számos - korábban jelentős - központ ekkor szűnt meg fazekasközpont lenni. Az 1880-90-es évekre jellemző az is, hogy az olcsó, nagy mennyiségben előállított zománcedények elárasztották a piacot. Ám ez a silány esztétikai minőségű gyári áru ugyanakkor a népművészet, a kézműves kultúrát őrző tárgyi világra is ráirányította a szakemberek figyelmét. Ezért is érdekes az a tény, hogy a túri fazekasok ebben az időszakban országos hímévre tettek szert. Ebben a folyamatban jelentős szerepet játszott id. Badár Balázs 1 Tokodi Sándor 1861-ben született Hódmezővásárhelyen, s János testvérével együtt Mezőtúrra költözött. Tokodi János 1876-ban kérte felvételét a céhszervezetbe, ahol 1880-ban atyamesterré választották 1882ben Tokodi Sándor visszaköltözött Vásárhelyre, majd János is kérte visszavételét az ottani céhbe. A két testvér emléke Mezőtúron is megmaradt, a hagyomány ugyanis nekik tulajdonította a mázas edények fokozott díszítését, virágozását. Vö. Kresz 1991. 46. 2 A mezőtúri kerámia stíluskorszakait először Kresz Mária határozta meg. Kresz 1978. 203