Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
ÜVEGMŰVESSÉG - ÜVEGTÖRTÉNET - Vincze Kata Zsófia: Káshrut és üvegfal?
utáni visszatérés is átminősíti. Magyarországon, noha minden társadalmi feltétel (ti. a hagyománylánc megszakadása miatt például kollektív helyi minhág - szokás - kötései gyengébbek) indokolhatná, hogy az ún. minimalista hálákhát kövessék az ortodoxnak nevezett közösségek (vagy legalább a Sulkhán Aruch engedményeit elfogadják), mégis mind a paszkenolásban (döntvényekben), mind a gyakorlatban a szigorítás mellé állnak. (Az utóbbi tíz évben még a neológ zsinagógai közösségek is a Sulkhán Aruch szigorúbb gyakorlati eljárásait alkalmazzák, így közeledve az ún. „konzervadox" álláspontokhoz.) Mint ahogy a kóserságot felvázoló részben láthattuk például: a magyarországi gyárakban készült tej voltaképpen semmilyen hálákhikus törvényt nem szegne, nem vegyítik más állat tejével, a gépesítés miatt nem érintkezik semmilyen tisztátalansággal, a zsidó ember felügyelete könnyedén megoldható lenne, tehát gyakorlatilag megfelelhetne, ám az ortodox álláspont mégis határozottan elutasítja ezek alkalmasságát. A másik legvitatottabb kérdés, a bor kóserságának a kérdése, hasonló irányt mutat: míg hálákhikusan a bálványimádásra használt bor számítana tiltottnak, ezért ma Magyarországon alig lehet kósersági ellenvetés az üvegben palackozott, nem áldozati, nem misebornak szánt fogyasztási cikkel kapcsolatban, mégis egységes álláspont utasítja el ezt az italt, mint a nem zsidók borát, noha a tulajdonjog nem mindig egyértelmű. Ugyanez a helyzet a másik alapvető élelmiszerrel, a kenyérrel: a kisebb méretű kenyér, vagyis a (vizes) zsemle elvileg a hagyományőrző zsidók számára is fogyasztható lenne (amelyből mérete miatt nem kell az áldozati halét, részt 6 7 kivenni), azonban a hagyományos magyar ortodoxia óva int ennek fogyasztásától. A fentiekben felsorolt és kiemelt üvegedényekkel kapcsolatos engedmények arra engednek következtetni, hogy a hálákhá számos lehetőséget adhatna a zsidó-nem zsidó együttéléshez. így az üvegedény lehetővé tehetné, és sok esetben tette is a zsidók és nem zsidók közötti ételcserét, netán (majdnem) még a közös étkezést is, amit a zsidó joggyakorlatban elfogadott, intellektuális erényként elismert retorikai virtuozitással kikombinált érveléssel lehetne jogi kiskapuként használni. Azonban - az érvelés retorikai virtuozitása nem az engedmény, hanem a tiltás indokait fejtegető irányba mozdul el - így a mai paszkenolások az üveghasználat kapcsán a tényleges létszükség eseteire, illetve a törvényszegés látszatának (máárit ayim) problémájára fókuszálnak. Máárit ayim értelmében, ha valaki nem sért per se törvényt ugyan, de nyilvános viselkedése törvényszegés látszatát keltheti (hiszen az nem „látszik", hogy milyen hálákhikusan indokolt feltételek vezettek az alaptörvény - törvényszerű - kikerüléséhez például az üvegeszközzel), ahhoz, hogy nehogy megtévesszen (és indokolatlan törvényszegésre sarkalljon) egy arra járó másik zsidót, célszerű a jogi kiskaput lehetőleg nem nyilvánosan használni. Például, ha valaki (kényszerből) nem zsidó helyen étkezik, még ha üvegeszközből is, vagy csak vizet iszik egy nem zsidó helyen, le kell vennie a kipáját, nem szabad az ablakba ülnie, és a lehető legrövidebb ideig tartózkodhat a helyiségben. 68 A képmutatóság minden történeti vádját maga után vonszolva, a hálákhá belső szövevénye, ha megenged egy létfenntartó lehetőséget (egyénileg, egyszeri szituációkra), óvatosan 67 Sulkhán Áruch: 118. 68 A látszat elkerülésére számos törvény vonatkozik, hiszen a zsidó törvények nem (csak) az egyén önigazolására szolgálnak, hanem sokkal inkább egy kollektív rítusközösség mindennapi legitimitását is fent kell tartaniuk: nem elég törvénytisztelőnek lenni, annak is kell látszani. 96
