Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Kaján Imre: Érdekek és ellentétek - árvízvédelem és gazdálkodás
Gyöngyössolymoson, ahol már 1301-ben említenek vízimalmot, s 1341-ben 3 malom működött. 1720-ban már 8 vízimalom volt a községben, 1799-ben ezek 12 kereket hajtottak. A Mátrából induló Nagy-patak egyik ágát (a Kis-patakot) itt malomárokká építették ki, és a 19. század második felétől egy zsilippel szabályozták a malomsorra engedhető vízhozamot. 1 0 A helyzetet végül csak az 1885. évi „vízjogi törvény" rendezte, amely ugyan nem mondta ki a természetes vizek állami tulajdonjogát, ám azt igen, hogy a vízhasználat másnak nem okozhat semmilyen kárt vagy hátrányt, ezért azt engedélyhez kötötte. Ekkortól a már addig is - esetleg több száz éve - létező vízhasználatok dokumentációját (vízikönyvét) is el kellett készíteniük az illetékes folyammérnöki hivataloknak, s ez alapján adták ki a vízjogi engedélyt, amelyben nem csak a malomgát maximális magasságát írták elő, hanem a malom fölötti meder karbantartását is. Hasonló problémák jelentkeztek az állami kereskedelmi monopóliumot - azaz kincstári bevételt - jelentő só szállításának legkézenfekvőbb útján, a hajózható vagy tutajozható folyókon is. Itt is a malomgátak jelentették a szállítás legfőbb akadályát, és sorra rendelték el a malmok bontását. A Felső-Tisza mellékfolyói a Hernádtól a Szamosig, és a Körösök hajózhatóvá tételére, a medrek stabilizálására a 18. század közepétől küldött ki királyi biztosokat a kormányzat, mégsem jutottak sok eredményre. Ezt a törekvést - amellett, hogy pénzt sem igen adtak a munkákra, hanem inkább az új birtokosok ármentesítéseit ösztönözték volna - az is gátolta, hogy a felvilágosodás kultúrájában igencsak felértékelődött a vidékiség, az érintetlen-romlatlan falusi nép, amelyet féltettek a kereskedelemtől, az újdonságoktól. Báró Orczy Lőrinc (1718-1789) a Felső-Tisza vizei rendezésének királyi biztosa volt 1774-1782 között. Orczy, aki maga is alföldi birtokos volt, Barcsay Ábrahámnak írott verses levelében írta le erről gondolatait: ,. Boldog Isten! Minek e munkás fáradság? Megfonnyad emiatt sok ezer parasztság, Bátor hajózásból jöhet sok gazdagság? Úgy tartom nem ebben áll az igaz boldogság. Itt vagyon közöttünk a nagy vetekedés, Illik-e magyarhoz csalfa kereskedés, Mivel ebből jöhet erkölcs-vetemedés. Mit mondasz, mire megy az ily vetélkedés? " Látható a Habsburg birodalmi szándék: Magyarországot megbízhatóan jó élelmiszer- (gabona-) termelővé és -szállítóvá tenni (úgy, hogy ármentesítik a hatalmas vízjárta alföldi területeket), ezt pedig az ebben érdekelt birtokosok fizessék. Nagyon sokáig ezen az amúgy korszerű elven bukott meg minden ármentesítési terv. Megfelelő szintezett térképek híján nem akarózott az ármentesítésekre pénzt adni, mondván: nem tudjuk, éppen melyik folyó vize áll a földjeinken. A nem mozduló konzervativizmus így a felvilágosodás emberbarát filozófiájával „szövetkezve" volt a 18. században az ármentesítések fékezője." 10 Varga 2002. 11 Kaján 1992. 397
