Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Kaján Imre: Érdekek és ellentétek - árvízvédelem és gazdálkodás
a Duna, illetve Szabolcs, Abaúj, Heves, Szolnok, Csongrád, Arad, Békés és Torontál megyében a Tisza völgyében - a lakosság száma négyzetkilométerenként alig 18-20 fő volt, ez pedig nem volt elegendő semmilyen árvízvédelmi vagy vízgazdálkodási „rendszer" működtetéséhez. 6 A hosszú békekorszakban azután megugrott a népességszám - a korábban vízborította területeken a háromszorosára nőtt ez pedig maga után vonta a termőterületek növelésének igényét. Nem volt mit tenni, a vizektől kellett elvenni a szükséges helyet. Az érdekellentéteket feldolgozó történetünk itt kezdődik, amikor is a jelentkező igényekre megoldásokat, válaszokat kerestek eleink. Már középkori királyaink dekrétumaiban vissza-visszatérő téma volt az árvizeket okozó malomgátak elbontása. 7 A panasz nyilván csak akkor jutott el a legmagasabb szintre, ha korábban nem nyert megoldást a kérdés a helyi, például megyei szinten. A vízfolyásokra (patakokra, kisebb folyókra) telepített vízimalmok működéséhez malomgátak építésére volt szükség, ezek pedig komoly árvízveszély okozói voltak. Részben a levonuló árvíz útjába épített akadály, részben pedig a mederemelkedés miatt, de az is előfordult, hogy a molnár megemelte a malomgát duzzasztási szintjét, hogy nagyobb ereje legyen a víznek, ettől pedig a malom fölötti vidékek „úsztak". Természetes tehát, hogy más volt az érdeke a malom tulajdonosának és más a víz mentén élőknek, hiszen a malom komoly hasznot hozó technikai innovációt jelentett mindenütt (legyen akár őrlőmalom, vagy a fafeldolgozásban, bányászatban szerepet játszó szerkezet), ugyanakkor időnként károk előidézője volt. Ezért, az érdekek különbözősége miatt nem oldódhatott meg évszázadokig a probléma: hiába írta elő a rendelet a malomgát lebontását, azt vagy nem hajtották végre, vagy pedig hamar visszaépítették ugyanoda. Az érdekek szöges ellentétét nem lehetett feloldani. Bár már a reneszánsz óta ismert volt a malmoknak nem a vízfolyásokra, hanem külön (kifejezetten e célra ásott, vagy mellékágként e célra alakított) malomcsatornákra telepítése, a módszer Magyarországon nagyon sokáig nem terjedt el, mert a megoldás igen drága volt, nagy földmunkával, majd a csatorna rendszeres karbantartásával járt volna. Csak elvétve tudunk 18. századi alkalmazásáról: pl. a tatai Eszterházy-birtokok vízrendezésekor az Altal-érre települt malmokat Mikoviny Sámuel (1700-1750) telepítette át malomcsatornára. A 19. század első felében kezdték alkalmazni szélesebb körben: Beszédes Józsefi 1787-1852) magánmérnöki munkássága révén épültek a Fejér megyei Sárvíz (1810-1825) és az Arad-Békés megyei Fehér-Körös mellé (1830-1840) malomcsatornák, akkor már, amikor az árvizek által okozott kár, továbbá az elmaradt haszon együttes értéke nagyobb volt, mint a szükséges beruházásoké. 8 A 18. századi Magyarországon malmok, hajómalmok tízezreinek kerekét hajtotta folyóvíz, így a probléma nyugodtan országosnak volt mondható. A II. József által alapított mérnökképző intézet, az Institutum Geometricum et Hydrotechnicum alapító levele (1782) ezt expressis verbis említi is: ,, Általában, mivel igen nagy szükség van a földmérő, vízépítő és mechanikai tudományokra különösen Magyarországon, hol az előbbi századok háborúi és viszontagságai miatt a területi viszonyok rendezetlenek, s egész vidékek víz alatt állnak, mocsarakban fekszenek, ahol a malomgátak igen rosszul vannak megszerkesztve, nyilvánvaló ezen tudományok különös müvelésének szükségessége. A török kiűzése után a volt hódoltsági területen is újjáéledt a víz erejének hasznosítása. 6 Dóka 1987. 7 1 hrig—Károlyi Károlyi-Vázsonyi 1973. 8 Zichy 1825. 9 Zelovich 1922. 48. 396
