Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Takács Péter: Adalékok Zemplén megye lakosságának sóellátásához a 18. század utolsó harmadában

Parnó szekeresgazdái. Ezen a sóúton csőszállítással pénzt kereshettek minden évben" Szacsitr, Szécspolyánka, Sztankóc, Tanóka, Techna, Vehéc, Visnyó, Zamutó jobbágyai is. Szívesen járták volna ezt a három sóraktár közötti kettős haszonnal kecsegtető pénz- és sószerző utat a Zétényi kerület falvaiból is. Némi nosztalgiával emlegették is Agárdon, Agcsernyőn, Cékén, Dámócon, Kaponyán, Kistárkányban, Lácán, Leányváron, Leleszen, Perbenyiken, Polánvon, Ricsén, Semjénben, Szolnocskán és Zétényben. A hoznak, visznek, pénzt keresnek, sót szállítanak cselekvést azonban egyre gyakrabban ingatták meg a feltételes módok. Bélyben még úgy fogalmaztak, hogy Nagytárkányból darabos sót Sóvárra, onnan hordós sót Terebesre „ha akarják, vihetnek, hozhatnak." Agárdon, Agcsernyőn azonban a feltételes módhoz társult a - „ha marhájok volna" - reményt foszlató valóság. Tehetnék - mondották Bolyban is - „kiknek ideje volna, ... s ha a saját munkája, a robot és forspont mellett arra időt szakithatnának." Tehették volna Kisztén is. Nem tiltották. A sóház is közel volt, „de minthogy csak annyi marhát tartunk, amennyivel a forspontozást, úrdolgát és magunk gazdaságát elvégezhetjük, ezen szekerezést nem gyakoroljuk." Nagyazarban is csak akkor tehetnék, „ha elegendő jószágot tartanának." Nagyruszkán pedig, „ha arra való jószágokban, és főleg szekerekben hiányuk nem lenne." Egyéb akadályok is előfordultak. Bácskán azért keseregtek, hogy Terebesre csak az vihet főzött sót, aki papírt visz a terebesi sótiszttől, hogy szükség van az általa vitt főzött sóra. Bottyánban is arról vallottak, hogy Tárkányból darabos sót Sóvárra, „akinek marhája s ideje van," az vihet. Onnan azonban hordós sót csak az fuvarozhat, „aki a terebesi sótiszttül írást viszen." Az öt-hat helyen - saját vásáraikban, Gálszécsen, Homonnán, Varannón. Kisvárdán, Újhelyben, Eperjesen - vásározó és sóraktárra! rendelkező terebesieknek lehetőségük volt bort szállítani Lengyelországba is, „de pénzt főleg azzal kerestek, hogy Tárkányból kősót vihettek Sóvárra. Sóvárrúl főtt sót hozhattak vissza Terebesre. " Tárnokának is „nagy hasznára van az egy mérföldre fekvő terebesi sóház, " mert „a falu lakói sót szállítanak Sóvárról, oda pedig Tárkányból. Így egy úttal, illetve fuvarral kettős haszonra tesznek szert." Hasonló volt a lehetőségük Zemplén mezőváros lakóinak is. Gálszécs oppidumban az emberek „a szomszédos falvak lakóihoz hasonló sófuvarozással is pénzt kereshetnének, de mivel a város lakossága majdnem kivétel nélkül iparosokból és kereskedőkből tevődik össze, inkább ebből van hasznuk és előnyük." Bánszka zsellérei, jobbágyai is fuvarozhatnának sót Tárkányból Sóvárra, s onnan a Terebesre vivő úton, de mint Rudlvón és Zamutón, náluk is vashámor van. Ezért só helyett inkább ,jó pénzért a kohókhoz, hutákhoz" vasércet fuvaroznak. Végül a jeles sóraktárnakés étkezési sót őrlő sóüzemnek is helyt adó nagytárkányiak zárták a sort. Van helyben „sódepositorium - mondották - ahonnat akinek modgya volna, darabos sót Sóvárra vihetne, onnat pedig Terebesre (: aki utyokba esik:) hordós sót hozhatna." A feltételes mód arra enged következtetni, hogy ezzel a lehetőséggel kevesen éltek. Az arra rászorulók inkább a helyi sóüzemben és a sóház körül szorgoskodtak, vagy a tutajosokkal kereskedtek. Feltehetően sóért cseréltek élelmet, mert pénzük a tárkányiaknak sem, a tutajjal érkezőnek sem igen volt sok. 376