Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

IKONOGRÁFIA - Gyulai Éva: Vinum acuit ingenium - A hordón ülő Bacchus ikonográfiája a 16-17. századi emblémákon

ugyancsak Bacchust szólítja meg Lenaeus

1

3 néven, kérdezve: hogy' került a szőlőkoszorús, illatos fejdíszt hordó, homlokán hársfaháncsból hasított szalagokat viselő „szüreti" istenség, akinek arcát vörösre festette afalermisi

1

4 bor, a törvényhozók közé, hiszen nem is ismeri a jogkönyveket, tudása csak annyira terjed ki, hogy megkülönböztesse a chiosi

15 bort a falemus\Xó\. Csak nem a pénz „királynő" tette szenátorrá, a pénz ugyanis képes hivatalnokot kreálni valakiből. Bizony, mondja a költő, a törvényhozás padjai tele vannak szamarakkal, miközben a nép arról panaszkodik, hogy nincsen megfelelő jogszolgáltatás. Coustau a verset csattanóval fejezi be, a leghíresebb görög festőt, Apellest idézve,

1

6 miszerint „suszter maradjon a kaptafánál", vagyis a részeges Bacchus, illetve az oda nem való személy maradjon távol a szenátustól. Coustau, aki a párizsi parlament jogászaként jól ismerte a „borért vett" hivatalok viselőit, az emblémához fűzött bölcseleti magyarázatában (,narratio philosophica) kifejti, hogy a régi rómaiak, hálából, még szentélyeikbe helyezték a szőlőművelést feltaláló és Indiából diadalmasan megérkező Bacchus szobrát, a korabeli franciák azonban egyenesen a törvényhozás és jogszolgáltatás intézményébe, a parlament padsoraiba viszik be. Bacchusnak már a külseje is jelzi, hogy igen távol áll a tudományoktól, s nem ismeretei okán, hanem pénzért, vagy jótevői segítségével nyerte el magas hivatalát. A narratióból végleg kitűnik, hogy Bacchus a részeges, „a hatalmas boroskelyhekben és lakmározásokban elmerülő, a jogot inkább lenyelő, mint szolgáltató" képviselők jelképe, akik a tudománynak semmilyen fajtájában nem járatosak, nem tesznek semmit az államért, és csak a parlamenti szék kell nekik.

1

7 Úgy tűnik, a 16. századi erkölcsileg leromlott párizsi parlament jelképét a tudós jogász, maga is a parlament alkalmazottja, leginkább a mezítelen, boros edénnyel ábrázolt 13 A görög lénos = szőlőprés, szüret szóból. 14 A Latium és Campania határán fekvő Falernus-hegyen termett a legjobb minőségű bor (vimim Falernum) a klasszikus Itáliában, melyet sok költő, köztük Horatius is megénekelt. 15 A klasszikus antikvitásban a Chios görög szigeten termett vörös („fekete") bort tartották a legjobbnak. 16 Pliniustól tudjuk, hogy Apelles titokban kihallgatta a festményét bíráló vargát, ezért kijavította képén a helytelenül megfestett lábbelit, majd a varga, látván, hogy bírálata használt, legközelebb a láb ábrázolását kifogásolta, ez azonban már a festőnek is sok volt, és így válaszolt: Ne sutor ultra crepidanú, vagyis a varga ne menjen túl a szandálon. A mondás eredetileg így hangzott: Ne supra crepidam sutor judicaret. Plin. Nat. hist. XXXV. X. 36. 17 Semeies filium non solum nova vinearum descriptione, sed et Africae Asiaeque triumphis darum Indi apud Nysam, beneficiorum memores in templis suis, deinde et nos tri in subselliis locaverunt: in quo quanquam ea corporis forma eluceat, quae procul ab omni studiorum contentione nullám scientiae doctrinaeque significationem habet, credendum est tarnen Uli aut pecunia, ant gratiosorum suffragiis, tantum dignitatis gradum inter suos obtigisse. Cui enim plus palatum quam cerebrum sapit, cui in immanibus poculis et epulari convivatione omnia sunt, qui iuris sorbendi magis quam dicendi peritus est, qui denique nullum scientiae genus cognitione attigit, is aliqua sua excellenti virtute, aut privatis in remp(ublicam) benefactis tantum in senatu locum videatur esse consecutus

? Quod si aliquis nostrum forte miretur, quo tandem modo eiusmodi homines eum vitae cursum teuere potuerint, ut tandiu nullo adversante munus illud tueri possent: est certe quod miretur magis, aliquos ex eo numero esse inventos, qui Sorte lites et controversias longo tempore terminarent: quibus si impune nullo usu, nulla subiecta scientia in Ulis honoribus versari licuit, quae tanta in obaesis et bardis hominibus impeditio est, quo minus eas munerum renuntiationes quas per coemptionem aere et libra factam sibi paraverunt, obire possint? Nam cur reddendi iuris necessitatem pretio non proscribant, quam summa pecunia sibi prensaverunt? Cur eas leges in officii administratione diiigenter colant, quae si fuissent observatae, in magistratu illo nunquam essent designali? Neque vero in litibus finiendis ius consiliarium coguntur adhibere, in quo Uli nihil operae et laboris posuerunt. Si enim antiquitus antequam ullae populis leges essem descriptae, qui sententias ferebant, bene ad aequitatem, et ad litigantium levalionem apposite putantur iudicasse, cur non isti homines principem illam naturae legem sequentes, optime rem quaecunque in quaestionem cadet poterunt explicate. Pierre COUSTAU: Pegma cum narrationibus philosophicis. Lugduni, apud Matthiam Bonhomme, 1555. 104-106. 292