Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

KÉZMŰVESSÉG - IPARTÖRTÉNET - Hazag Adám: A miskolci csizmadia ipartársulat megalakulástól a második ipartörvényig, 1872-1884

A miskolci csizmadia ipartársulat megalakulásától a második ipartörvényig, 1872-1884 HAZAG ÁDÁM A kiegyezés utáni időszakban a nagyüzemek zöme továbbra is a nehézipar és az élelmiszeriparhoz tartozott, de már középüzemek szintjén a könnyűipar is fejlődésnek indult. A fejlődés ellenére a hazai ipar még nem volt olyan hatásfokú, hogy nélkülözhetetlenné tehesse a céhes kereteket, az egyre erősödő import, a behozott könnyűipari, bőr-, textil-, és ruházatitermékek azonban egyes kézműves szakmák eltűnését, a hazai kézművesség versenyképességének hanyatlását hozták magukkal. A hagyományos nyersanyagok elsődleges feldolgozásában a nagyipar ellenállhatatlan konkurensévé kezdett válni a hagyományos kézműiparnak, így a termelékenység és a készáruk olcsósága egyre inkább veszélyeztette a céhes ipari keretek fenntarthatóságát.

1 A kisipari jelleget azonban számos iparág megőrizte, első sorban a nagy igényeket kiszolgáló ruházati, élelmiszerellátási, valamint az építkezéshez, lakberendezéshez kötődő iparágak.

2 Agyáripar látványos fejlődése ellenére sem nélkülözhette a kézművesipart, ennek bizonyítéka, hogy gyors fejlődése ellenére a kézművesek száma 1900-ban sem érte el az iparűzők számának felét (44,5%),

3 a századfordulón az önálló műhelytulajdonosok száma 400 000, segédeiké 300 000 fő volt.

4 Az urbanizáció és a modernizáció, valamint a külföldről olcsón bekerülő termékek megjelenése miatt átalakulnak a vásárlási szokások, a városok lakossága mindinkább az olcsóbb, minőségi árukat keresi, mely igényeket a heti- és országos vásárok mind kevésbé képesek kiszolgálni. A legjobb lehetőséggel azok az iparágak rendelkeztek, melyekben a gépesítés még nem játszott jelentős szerepet, bár ezeknek száma idővel természetesen csökkent. Az egyre inkább terjedő gyárak eszközkészletének használata a kisipar számára nem lehetett megoldás, még az újabban megjelenő kisebb, a munkafolyamatokat leegyszerűsítő, gyorsító gépekkel szemben is nagy volt az idegenkedés. A fejlesztésre nem elsősorban a tőke, hanem inkább a munkaerő oldaláról volt szükség, amit a segédek és tanoncok számának és képzettségének növelésével, a szerszámkészlet és szakismeretek korszerűsítésével érhették volna el. A termelési, beszerzési és értékesítési társulások jól szolgálhatták volna a kézművesek érdekeit, viszont ezzel a lehetőséggel a céhes keretekhez szokott kézműveseknek csak elhanyagolható százaléka élt, a szövetkezeti mozgalom csak 20. században terjed el. Más kitörési lehetőség is adódott volna a kézműveseknek, hogy versenyre kelhessenek az egyre inkább teret hódító tömegtermeléssel, a minőség emelésével, speciális termékek és luxuscikkek előállításával azonban a kisiparosoknak csak töredék része fog1 Kövér 1982. 178. 2 Berend-Szuhay 1973. 111. 3 Berend-Ránki 1972. 94. 4 Berend-Ránki 1972. 90. 162