Gyulai Éva - Viga Gyula (szerk.): Történet - muzeológia : Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Veres László tiszteletére (Miskolc, 2010)

KÉZMŰVESSÉG - IPARTÖRTÉNET - Rémiás Tibor: Bodnár-céhlevelek a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményében

Bodnár Inas Szabadulásakor való Tanítás (Miskolc, 1836)'" Minthogy egyedül a Maiszter tudhattya azt, hogy a Tanítvány eleget tett é minde­nekben, el telvén Inasi szabott 3. Esztendeje szabadon mondhattya é vagv sem nint­sen é valami különös panasz ellene? Feleletet adván a Maiszter: Szabadon mondom. E szerint lször Mivel tehát tégedet a' Tanító Urad szabadon mondott, úgy a'Nemes Czéh is én általam tégedet fel szabadít s valamint az Inas i állapotodbúi, úgy a Hunczvu t név alól és mától fogva számlábától a többi betsiiletes Legényeknek soraib a. Ehhez képest: már ezentúl jobban kell tenéked magadat viselni. - Nem szabad Inasokkal, szolgá­lókkal, vagy más haszontalan rossz gyermekekkel társalkodni, sőt magadnál jobb és tanúltabb Ifiakkal szükséges tartani, így kerülheted el a 'rossz következéseket. 2or Bár most felszabadhatva vagy is magadat fel ne tartsd, sőt minden embereket tisztelly, még magadnál alább valókat is megbetsülj, így szerzel magadnak nagyobb érdemet. Most tehát elsőbben is Tanító Uradtól, ha haza mégy Asszonyodtól Inasi hibáidról kérj engedelmet, köszönd meg hogy tégedet betsiiletes embernek formálni igyekeztek. - Tartozol még e mái naptól fogva Maiszterod házánál, minden pénz s jutalom nélkül 2 Hetet Bútsúzó Hét formában eltölteni, és ha valamelly különös dolog adná elő magát a' Műhelyen kívül is azokat hűségesen véghez vidd. 3or Bizonyos Vasárnapi napon ebéd után, és akkor midőn Maiszter Urad magáno­san volna kérdezd meg tisztelettel, hogy meg tart é tégedet ezen túl az munkában , ha pedig ott meg nem maradsz, nem lészen magadnak Műhelyt keresni, hanem tartozol menni Atya Mester Úrhoz és a hová rendel abban meg kell nyugodnod , ha pedig Műhelyed nem találkozna Kundshaft váltás mellett a' Városból vándorlás végett el mehett z. Végre. 4er A több hátra lévős Mesterséghez való Regulákat az Ifiú Társasá gnak Béjárulásakor bővebben meg fogod hallani, el értvén azokat megtartani kötelességedben tétetik. Hogy tehát az Isten belőled okos és jóra törekedő Embert formáilyon, a Nemes Czéh általam kívánnya Isten véled, elmehett z. Költt Miskólczon 6. Junii 1836. •kifk Az északkelet-magyarországi bodnárlegények szakmai kapcsolatrendszere, termékeik el­adási hatósugara, vándorlási útvonalaik 3 1 a 19. század folyamán igen kiterjedtek voltak. A miskolci bodnárcéh hagyatékában megőrzött céhlevelek, keresztlevelek, utazólevelek és vándorlókönyvek bizonyítják a kapcsolatok irányait. Pl. nyugatról keletre, Egertől és Gyöngyöstől egészen Munkácsig és Ungvárig, de délről észak felé, Jászberénytől és Nagykárolytól egészen a Szepességig, sőt a Duklán túli lengyel területekig. 30 A Hit Felvételének Inasok Szegödtetésének és Szabadulásoknak Formái 1836. június 5. HOM HTD I. 76.1.58. pp. 4-6. 31 Rémiás 2006. 70-71. 150

Next

/
Thumbnails
Contents