Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Papp Gábor: Nyelvújítás kori ásványtani műszótáraink és szerzőjük, Kováts Mihály
228 Papp G. 9. A Lexicon mineralogicum enneaglottum előzményei és születése Kováts 1807-8-ban megjelent Chémia vagy természettitka c. könyve - Gren eredeti művének jellegéből adódóan - csak kevés ásványtani vonatkozást tartalmazott. A benne előforduló ásványneveket végignézve megállapítható, hogy Kováts ekkoriban még sokkal „szelídebb” nyelvújító volt, mint a Lexicon mineralogicum enneaglottum elkészítése idején.14 Ezt mutatják a kémiai kifejezései is, hiszen az elemnevek közt még nikol, kobált, tzink, titan, urán, vizmúth áll a későbbi Miklósé, kísírtet,fog, nap, uránkori és zavar helyett. Eredeti „idegen” alakjában szerepel az asbest, a gránit, a tzirkon és a hiacinth (a Lexiconban éghetetlen, magded, sólymos és esővirág), sőt - igaz hosszú í-vel - a witherít is (a Lexiconban Withering Sulysága). Kováts ekkor még megtartotta a korai nyelvújítók által megalkotott szalonnakő, kígyókő, tajtékkő kifejezéseket, melyeket Lexiconsból egyszerűen kihagyott, illetve könyvében megtalálhatók az olyan egyszerű tükörfordításos kémiai nevek, mint a veres titánmész (a rother Titankalkból). Megjelentek azonban már a későbbi Lexicon jellegét előrevetítő szóalkotásai, például a fedőlékkő (schistus argillaceus = agyagpala), fénykő (csillám), mészréteg (spathum calcareum, Kalkspat = kalcit / mészpát), mezei- réteg {Feldspat = földpát), nehézréteg {spathum ponderosum, Schwerspat = barit / súlypát). Említésre méltó, hogy a crystallus (kristály) helyett a jég szót használta, tehát pl. a sókristály Kovátsnál sójég (következésképp a „közönséges” jég a vízjég nevet kapta), a crystal- lisatio pedig jéggé-válás. Kováts érdeklődése a Chémia vagy természettitka megírása után nem sokkal az ásványtan felé fordult: „Az első Magyar chémiát én írván, másokkal együtt természetesnek látám, hogy a’hoz Magyar ásványtudományt is írjak. Mivel ezen két tudomány oly szorosan együvétartozik, hogy még csak azt sem határozhatni meg, melyik elsőbb” (Kováts, 1822). 1810-ben Sándor István „kérdést tett pályabér ígérete alatt, hogy azon száz ezer ftot, mellyet ő köz haszonra szánt, mire kellene fordítani” (Kazinczy in Harsányi, 1922). A pályadíjat Virág Benedek költő és Fejér György professzor nyerte, ők a magyar irodalom támogatását javasolták. A javaslat megvalósításának módjáról 1810. december 9-én Kultsár István szerkesztőnél a két nyertes, valamint Bene Ferenc orvosprofesszor, Horváth István történész, országbírói titkár, Pyber Benedek földbirtokos, irodalompártoló, Szemere Pál, akkoriban Kultsár munkatársa, Szűts István György filozófiaprofesszor, Vitkovics Mihály költő és Kováts Mihály tanácskoztak. Javaslat született egy folyóirat kiadására: „Prof. Szűcs Encyc- lopaediai dolgozásokat kívánt a’ folyó írásba, így néhány esztendők után minden tudományokban mester szavaink fognának lenni, ’s út nyílnék mind a’ Literatorra mind a’ Publicumra nézve. Doct. Kovács teljes megelégedéssel hagyja helyben ezt, sőt azt jelenté hogy ha a’ folyó írás csak apró Értekezésekből álland, Társ lenni nem fog. Osztassanak fel a’ tudományok, így szollá, ’s kiki a’ magának választottat dolgozza Encyclopaediai rendben. Én a’ Mineralogiát veszem” (Szemere in Váczy, 1898). E terv azonban meghiúsult, így Kováts 1813-ban saját szorgalmából kezdett neki az ásványtani müszótár kidolgozásához. Amint azt az 1817 decembere és 1818 januárja közé 14 Szőkefalvi-Nagy Z. (1959) is úgy vélte, hogy „a szertelenebb nyelvújítás lendülete” a magyar kémia írása után ragadta el Kovátsot.
