Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Gimesi István Miklós: A kocka el van vetve... A szegedi kockakő útburkolatok története
96 Gimesi I. M. A honfoglalást követően elsődlegesen hadi céllal létesültek részben kavicsozott földutak, majd hadiutak, jelentősebb kereskedelmi útvonalak „épültek”. A törökök is az Al- Duna mentén hadiutat építettek ki, hogy nyugati irányú támadásaikhoz viszonylag gyorsan eljuthassanak, ezen ágyúkat, szekereket könnyen mozgathassanak. Jelentős volt az Erdélyből és Magyarországról nyugatra irányuló marhakereskedelem, valamint a tokaji bor Lengyelország felé irányuló exportja is, melyek szintén közutakon történtek. Az 1830-as évektől a megnövekedett igények miatt kezdtek nagyobb figyelmet fordítani az utak állapotára, folyamatos használhatóságára, mely a városok útjaira is kiterjedt. Széchenyi István ekkor megjelent Hitel című munkájában az Alföld közútjait illeti kemény kritikával. A régi Szeged - hasonlóan egyéb alföldi városokhoz - szilárd útburkolattal nemigen rendelkezett, ugyanis a beszerzési helyek nagy távolsága miatt a szállítási költségek jelentősek voltak. Az első kőburkolat 1840-ben készült, a Nagypiactól a Sóházig, majd a következő évben a piactól a (hajó)hídig kövezték ki a kocsiutat. 1845-47 között a pesti országutat a gázgyárig, a Szentháromság utcát a Bokor utcáig látták el szilárd burkolattal. 1854-ben érte el a vasút Szegedet, összekötve Pesttel. Ekkor a Pest-szegedi országút, a Szeged-szabadkai posta- és országút, valamint a Szeged-Algyő-Nagyvárad felé vezető országút városon belüli szakaszai voltak részben ellátva kőburkolattal 1200, 700 és 500 öl hosszban. (Megjegyzendő, hogy ebben az időben a megyében máshol nem volt kőburkolat!) Az árvizet követő újjáépítés során Lechner Lajos leírásából tudjuk, hogy akkorra a Nagypiac egy része (a későbbi Klauzál tér), a Kárász, Iskola, Szentháromság és Fekete sas utca, a Kisti- szapart (Maros utca), az Oroszlán, Kereszt (Somogyi utca), a Laudion (Károlyi és Mikszáth Kálmán utca), az Elésház (Takaréktár utca), Dugonics és Sóház (Sóhordó) utca, a Budai országút (Kossuth Lajos sugárút), a Kálvária utca egy kis része és a Gácsér (Szent Ferenc), illetve Gyár (Rákóczi) utca volt némi kövezettel ellátva. A város újjáépítésének idején csak a fő útvonalakat: körutakat, sugárutakat, a belváros úthálózatát és tereit kezdték ellátni szilárd burkolattal. Ennek ellenére 1908-ban csupán ötven utca volt sármentesítve. Gránitkockával 40.000 m2-t, bazaltkockával 6000 m2-t, bazalt fejkővel 5.000 m2-t, makadámmal 20.000 m2-t fedtek le erre az időszakra, de voltak fakockával, keramittéglával burkolt felületek mellett már aszfaltozott utak is, 15.000 m2 területen. Schmidt Eligius Róbert tollából 1931-ben jelent meg egy tanulmány, melyben Szeged építőköveit taglalja, valamint 1934-ben egy tanulmányterv megemlíti, hogy „csak a belváros utcái aszfaltozottak, illetve kövezettek. Nem mondható el ez a nagykörúton kívüli úthálózatról.” A tanulmányterv számos problémát vet fel az utak állapotával kapcsolatban, előrevetítve a megnövekedő forgalom által támasztott igényeket. Ennek eredményeként a korábban kőburkolattal ellátott utakra, azt megfelelő alapként használva a következő évtizedekben, különösen az 1960-as években aszfaltburkolat került. Számos helyen találkozhatunk ennek kigödrösödései alól előtűnő korábbi kőburkolattal. A főbb útvonalak fokozott igénybevételének figyelembevételével teljes rekonstrukciót végeztek: felszedték a kockakő burkolatokat és erős alapra aszfaltutak kerültek.
