Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Papp Gábor: Nyelvújítás kori ásványtani műszótáraink és szerzőjük, Kováts Mihály
Nyelvújítás kori ásványtani műszótáraink 237 4) Néhány esetben - különösen, ha nem fizikai hasonlóságról volt szó - az -ites (-irr/g) végződésű görög/latin szó tövének megfelelő melléknévi igenevet választott ásványnévként: Stilbites (sztilbit) = Csillagzó (cnüßco = fénylik, csillámlik), Chlorites (klorit) = Zöldellő (yj.ajpog = sárgászöld, halványzöld), Diasporites = Pattogó (öiaonsipco = szét- szór/ódik [dekrepitációjára utalva]), illetve egyéb megoldást választott: Nephrites (nefrit) = Veseszer (azaz vesegyógyszer; vecppog = vese) A -lit végű nevek magyarításánál, ha a latinos(ított) alak -lithus végződésű volt, ezt „kő”-nek fordította (Áldog = kő), pl. Zeolithus (zeolit) = Sisterékelőkő (feco = forr), míg a -lithes végződésű neveket a szerinte kövecske jelentésű19 hOig-bői származtatta, pl. Sca- polithes (szkapolit) = Kocsánkövecs (mcanog = szár). 14. A Lexicon hazai és nemzetközi visszhangja Amint Koch (1937) és Orsovai (1974) is rámutatott, a Lexicon a maga korában szokatlanul nagy példányszámban jelent meg. A Tudományos Gyűjtemény már megjelenése előtt írt róla, azután pedig a szerzőnek küldött külföldi levelekből is közölt (1. lentebb). Ennek ellenére Kováts művének korabeli hazai ismertetésére, méltatására nem sikerült rábukkannunk. Orsovai (1974) az előfizetők névsorából készített statisztikáját20 kiértékelve úgy vélte, hogy „a maga korában európai színvonalon álló, a nemzeti törekvésekkel összhangban lévő művet” azért felejtették el oly hamar, mert „a könyvek zöme jószándékú, érdeklődő, de az ásványtanban járatlan emberekhez került”. Valóban, amint a 2. ábrából kiolvasható, a Lexicon előfizetői közt elenyésző számban volt az ásványtannal tanulmányai során megismerkedett személy (orvos, gyógyszerész stb.), jószerével nem volt köztük tanár, illetve oktatási intézmény, és csak egy, a bányászathoz kötődő nevet sikerült találnunk (Svaiczer Gábor). Egy-egy ásványtan iránt érdeklődő személy persze akadhatott a listán, például a több példányt is előfizető négyesi Szepessy Ignác erdélyi (később pécsi) püspök, aki 400 ásványt adományozott a pécsi líceumnak (Szinnyei, 1909). Kováts vélhetőleg számos helyre elküldte művét, ennek nyomán több külföldi tudós társaságtól kapott köszönőlevelet, illetve más elismerést. Ezekről Thaisz (1823) számolt be a Tudományos Gyűjtemény hasábjain, illetve valamivel rövidebb teljedelemben maga Kováts is, Háromnyelvű fejtő ásványnév műszótárának előszavában (Kováts, 1846). A Jénai Ásványtani Társulat (Societal für die Gesammte Mineralogie in Jena) is kapott példányt (1. a társulat könyvtárába érkezett könyvek jegyzékét a Neue Schriften der Großherzog- lich-S. Societät für die Gesammte Mineralogie in Jena 2. kötetének 292. oldalán). A Társulat részéről Kovátsnak küldött levélben a művet „classicus munkának” nevezték, és a 19 A szótárak szerint viszont a Xidiq a XiOiamq (kövek okozta betegség) szinonimája. 20 Ebben téves adatok is találhatók: 94 intézményi előfizetője nem volt a műnek. A táblabírók nem sorolhatók a jogász kategóriába, ugyanis tiszteletbeli vármegyei tisztviselők voltak, gyakran jogi végzettség nélkül. „Minden jobbfajta birtokos nemes megkapta e címet” (http://lexikon.katolikus.hu/Táblabíró.html)., A közügy terén kivált férfiakat a megyék gyakran kitüntetésképpen választották meg táblabíróvá” (http://hu.metapedia.Org/wiki/Táblabíró). Kováts Mihály is több vármegye táblabírója volt (Szinnyei, 1899).
