Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Papp Gábor: Nyelvújítás kori ásványtani műszótáraink és szerzőjük, Kováts Mihály
236 Papp G. és más nyelveken is legfeljebb csak kezdeti próbálkozásokhoz lehetett hozzáférni. Ásványtani etimológiai szótárak még kevésbé léteztek, a különböző „ásványtani szótárak” - pl. a Kováts által is párszor idézett Reuss, F. A. (1798): Neues mineralogisches Wörterbuch, Hof: Grau - az ásványnevek többnyelvű szinonimáit adták meg, etimológia nélkül. A ritka kivételt jelenti a Torbem Bergman könyvének 1792. évi francia kiadásában (Mongez, J.- A.: Manuel du minéralogiste ou sciagraphie du régne minéral) a 2. kötet 424-435. oldalán található, rövid etimológiai összeállítás (pl. „Jade, [origine] indien”, „Pyrite, grec pyros, feu, pierre qui s’en flamme”, „Tourmaline, [origine] ceylan[ése]”). Kováts abbéli következetessége, hogy az egész latin (vagy latinosított görög) ásványtani nomenklatúrát lefordítsa, a túlbuzgóságig fajult abban a tekintetben is, hogy még a gyakoribb ásványoknak és drágaköveknek a köznyelvben már meghonosodott idegen eredetű neveit is meg akarta változtatni. Például a gipsz helyett a Főttföld, az ónix helyett a Köröm, a gránát helyett a Magvas, a smaragd helyett a Ragyogó volt Kováts javaslata. Kováts természetesen a „modem” (-it végződésű) ásványneveket is magyarosította egy sajátos rendszer szerint. Az -it végződést Werner az eredetileg valamihez való tartozást jelentő, majd már a hellenisztikus ókorban anyagnévi (ásvány- és drágakőnévi) képzőként működő görög -nr/g latin -ites alakjából csonkította. Kováts a fordítandó ásványnévet „lati- nosította” (vagyis a szótári alakot el látta az -ites végződéssel), és aztán - a név jellege szerint - többféleképpen járt el. 1) Az -ites (-nrjq) végződést személyekről elkeresztelt ásványok neveinél „felfedezői képzőnek” (formativus heuretoricus) nevezte, és a magyarítás során a személynévi töveket helyette az -é birtokraggal látta el: Prehnites (prehnit) = Prehné. A megcsonkított neveket Kováts ki is egészítette, pl. Witherites (witherit) = Witheringé (Kováts, 1846). 2) A földrajzi eredetű ásványnevek esetében az -ites (-irtjg) végződés szerinte „apa- névi [tkp. helynévi] képző” (formativus patronymicus). A magyarítás során a földrajzi tövet az -i képzővel látta el: Aragonites (aragonit) = Aragoni, szükség esetén szintén kiegészítve, pl. Miemites (miemit) = Miemói. 3) A köznévi eredetű -it végű nevek többségénél az -ites (-nr/g) végződést a hasonlóság jelölésének vette {, formativus similitudinis"), és az előtag (szótő) fordítását - a Diószegi és Fazekas Magyar Füvészkönyvének 33-34. oldalán lévő lábjegyzetre hivatkozva- a hasonlóságra utaló -ded utótaggal toldotta meg: Axinites (axinit) = Baltaded (a^ivrj = balta). Érdekes módon a Chémia vagy természettitkában a hangrendi illeszkedésre kényes18 Kováts a „ded”-et még szemrebbenés nélkül „dad”-ra változtatta az „aranydad” kifejezésben - amely bele is került a Mondolat szerzői által kipécézett új szavakat tartalmazó „újj- szótárba” - a Lexiconban viszont kifejtette, hogy „én nem merém a’ ded végezetet, dadra is változtatni. Mert a’ nyelvünkben nints rá példa.” A ,,-ded” helyett néha a „-képű” végződést alkamazta: Basaltes (bazalt) = Vasképű (basaltes: egy vasszínű márvány ókori neve), Calamites (kalamin) = Nádképű {kalapog = nád, bár a szó valószínűleg a Kaöpeia / Kaőpia eltorzult változata). Viszont a Háromnyelvűfejtő ásványnév műszótárban (1846) ugyanezek már Vasded és Nádded alakban szerepeltek. 18 A hangrendi illeszkedésre tekintettel a „diák” helyett sem a „latin”, hanem a „latán” megjelölést használta, 1. terjedelmes fejtegetését a Lexicon II. részének előszavában.
