Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Papp Gábor: Nyelvújítás kori ásványtani műszótáraink és szerzőjük, Kováts Mihály
230 Papp G. A szerző részletesen kifejtette, mi célból készítette művét. Azt remélte, hogy „nem fogja többé a’ Magyar más Nemzetekkel az érthetetlen (...) ásványneveket mint a’ szajkó csacsogni; hanem azok helyet fog a’ maga anyanyelvén érthető olyan ásványneveket mondani, melyek egyszersmind az ásványoknak külső minéműségeket v. hazájokat, v. találó- jókat kifejezik”. Kováts láthatólag figyelmen kívül hagyta, hogy az ásványnév egy fogalmi megjelölés, és az olyasféle érthető magyar nevek, mint a Kétképű vagy a Miklós üvegcséi semmivel sem adnának többet, mint az idegen diopszid vagy a nikkelvitriol. Kováts nemcsak az etimológiai okfejtéseinél, hanem a külső tulajdonságokon alapuló nevek magyarításánál is nagy gondossággal igyekezett eljárni: „Hogy pedig az én Magyar ásványnevezeteim a’nál helyesebbek legyenek, és valamiképen az ásványoknak külső minéműségeikkel ne ellenkezzenek; tehát azon nevezeteket egyenként minden ásványokkal darabról darabra itt a’ Nemzeti [múzeumi] Ásványtárban öszszehasonlítám.” Kováts művével példát is akart mutatni a tudományos szakszavak magyarításán fáradozó honfitársainak: ,,a’ Pesti Magyar Nemzeti Termék-Tárbeli (Camera Naturae Produc- torumbeli) ásványok alá Latánúl felíratott nevekhez most a’ Magyar nevezeteket is hozzájuk írhatni; a’ mi is Nemzetünknek örök dicsőségére fog szolgálni: láthatják ezen példából a túdos hazafiak azt a’ legbátorságosabb ’s legegyenesebb útat, miképen kelljen a’ Latán ’s Görög nyelvekből fordítani anyanyelvűnkre akármely tudománybeli műszókat (technicus terminusokat): miért szükséges elmúlhatatlanúl a’ tudományok előmozdíttatá- sokra a’ Latán, Görög és Napkeleti [azaz zsidó] nyelv” - jut némiképp meglepő végkövetkeztetésre a büszke szerző. „De hát még ezen kívül mi haszna a’nak, hogy a’ Latán ásványrendbeli neveket Magyarra fordítám? Az, hogy e’ből átalláthatni; hogy köthetni ösz- sze a’ köznép tudományát a’ tüdősök tudományokkal; hogyan fogathatni meg igen köny- nyen a’ régiek felséges gondolatjaikat még a köznéppel is; hogy lehet a’ régiek által túdósokká tenni a’ mai Nemzeteket”. A magyarított ásványnevek tehát a tudomány népszerűsítésének eszközét is jelentették volna. Kérdéses, hogy az olyasféle erőltetett magyarítások használata, mint a Farkastajték (volframit), a Változó Szivárvány (hidrofán), Szaruáltató (hornblende) vagy Kétszertűz (dipir), mennyire lett volna célravezető. Kováts öntudatosan dörgölte a magyar nyelvet lenéző külföldiek orra alá, hogy „azon Nemzetek megczáfoltatnak és megszégyeníttetnek, melyek mind ez ideig nyelvnek sem, legalább a’ tudományokra alkalmatlannak, tárták nyelvünket. (...) Melyik Nemzet? és mikor írt? ásványneveket fejtegető Ásványnévtárt? (...) Melyik Nemzet adott minden ásványoknak a’ maga anyanyelvén tulajdon neveket?” A magyar kisebbrendűségi érzést imigyen kompenzáló szerző nem mulasztotta el a következőképp odaszúmi a németeknek: „bátorkodom azt is jelenteni, hogy az én Magyar ásványneveim jobbak a’ Németekénél. Mert énnálam egy ásványnév csak egyedül egyetlenegy ásványt jelent. Ellenben a’ Német ásványnevek közt ötven kilenczen találkoznak olyanok, melyek két, három, ’s több egymástól nyilván különböző ásványt is jegyeznek”. Kováts abban bízott, hogy munkája nyomán ,,a’ Magyarnak olyan csupán a’ maga anyanyelvén készülendő ásványtudománya lehet már most, a’ milyen Európában még e’koráig egy Nemzetnek sintsen.” Hozzátette, hogy „egy ilyen Magyar Ásványászság Rendszerét (Mineralogicum Systemát) szerzeni valaha, szándékom.” Ez azonban már meghaladta Kováts erejét. Bár az időközben (1832) akadémiai levelező tagnak megválasztott kiérdemesült orvosdoktor aggkorában még kirukkolt egy ,háromnyelvű fejtő természettan titoktan orvostudomány” műszótárral (Kováts, 1845—48), melynek III. része egy
