Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Németh Norbert - Kasó Attila: Talajgeokémiai vizsgálatok a rudabányai színesfémérc-előfordulások kutatásában
192 Németh N. & ifj. Kasó A. hegyen, amely azonban valószínűleg az egykori bányászat szétszóródott anyagából származik. További Zn-Pb-anomáliák mutatkoznak tovább K-re, a már nem bolygatott talajban is. Ezek a színesfém-dúsulások olyan elemekkel korrelálnak, amelyek a bányából ismert szulfidos ércek összetételének felelnek meg, és a szideritesedéstől elkülönülő érctestek jelenlétére utalnak. 1. Bevezetés A Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézete a Rotaqua Kft-vel együttműködve 2007. óta folytat nemes- és színesfémérc-kutatást Rudabányán, az egykori vasércbánya területén és annak környezetében. A bonyolult földtani szerkezetű, amellett teleptanilag is összetett lelőhelyen az írott történelem előtti idők óta folyt ércbányászat (Hadobás in Szakáll, 2001). A középkorban ezüst- és rézércek, majd az újkorban bamavasérc és pátvasérc (sziderit) voltak a fő termékek. A színesfémek azonban a kitermelt vasércben továbbra is jelen voltak, és a bánya 1985-ös bezárása után is maradt nyilvántartott réz- és ólomérc-, valamint baritkészlet (Bállá, 1987). Arudabányai galenit ezüsttartalma szintén jelentős. A sokféle, térben átfedő ércesedés egynémelyike a korábbi kutatások alapján biztosan megvan a bányaterületen, a vasércbányászat által visszahagyott kőzetanyagban, valamint a bánya- területen kívül is; ez indokolja a további kutatói érdeklődést. A földtani és teleptani viszonyokról átfogó értékelést adott Pantó (1956) alapos, az aktív bányászat révén kiterjedt megfigyelések alapján. Az ércesedést hordozó kőzetanyag a Szilicikum alsó-triász rétegsorának feleltethető meg. A pátvasérctestek 10-100 m-es átmérőjű metaszomatizált (eredetileg dolomit anyagú) kőzettömbök fmomszemcsés törmelékes mátrixba ágyazva, melyek egymásra torlódtak a jelenleg bányagödrök sorozatát tartalmazó EEK-DDNy-i csapású dombvonulat tengelyében. A barit és a szulfidásványok (főként a kalkopirit és a galenit) dúsulása elsősorban a pátvasérctestek szegélyzónáira jellemző („baritos pátszegély”). Ilyen dúsulás azonban megjelenik a gyengébben vagy alig metaszomatizált karbonátokban (dolomit- és mészkőtestekben), egyes vetőzónák mentén, sőt, kutatási eredményeink alapján (Földessy et al., 2010; Németh et al., 2013) a barit, a galenit és a szfalerit sztratiform jelleggel a sziliciklasztos mellékkőzetben is. Bár az ércképződés számos fontos részlete mindezidáig homályban maradt, egészen biztosan több szakaszban játszódott le, így valójában a lelőhely egymásra épülő telepek sorozatából áll, igen változatos ásványtársulásokkal. Szakáll (2001) 134 olyan ásványról vagy ásványcsoportról tesz említést, amelynek Rudabányáról való leírása megtalálható a szakirodalomban. Igaz, ezek jelentős része a telepek kiterjedt oxidációjának (bamavasér- cesedésének), illetve az oxidációt is felülbélyegző alacsony hőmérsékletű szulfidosodásnak a terméke, amely a már korábban képződött ásványegyüttes fémtartalmának remobilizáci- ójából származik. Az érctestek erős tektonikus szabdaltsága, leggyakrabban breccsás jellege annak köszönhető, hogy a lelőhely a Damó-zónában, egy itt kb. 2-3 km szélességű oldaleltolódási zónában fekszik, amely e helyütt a késő-oligocéntől a pannonig aktív volt (változó jelleggel), de minden valószínűség szerint még korábbi eredetű (Zelenka et al., 1983; Szentpé- tery, 1997; Földessy et al., 2010). Az érces terület (kb. 1 km széles pászta) DK-i és ÉNy-i határa is a zóna egy-egy fövetője, melyeken túl meddő kőzetanyag kerül a felszínre; ugyanakkor a zónában kb. 15 km-re EK-re, Martonyinál a rudabányaival teljesen azonos jellegű, a baritos-szulfídos ércanyagot is tartalmazó vasércet bányásztak (Pantó, 1956). Mindezek
