Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Kecskeméti Tibor: A földtani tudománytörténet-írásról
124 Kecskeméti T. támpontokat adni, főként az elvi és módszertani vonatkozásban. A tudománytörténet és a kutatástörténet közti különbség tisztázása után néhány elvi megállapítást tesz (összefüggések vizsgálata; mi, miért, mikor és hogyan történt?; a szaktudománytörténet-írás mint az egyetemes történelem része; az adatgyűjtés fontossága; „sine ira et studio” elv alkalmazása; a szóbeli történelem jelentősége), majd a tudománytörténeti forrásokat, valamint az azokat tároló intézményeket (múzeumok, könyvtárak, levéltárak, tudománytörténeti gyűjtemények) veszi sorra. A tudománytörténeti műfajok és a kutatásokat segítő történeti segédtudományok áttekintése után a leggyakoribb tudománytörténeti módszereket (induktív, konvencionális, histori- cista, interdiszciplináris) ismerteti röviden. A dolgozat hangsúlyozza: a földtudományok esetében a tudománytörténésznek kettős szakmai felkészültségűnek kell lennie. Nem csak geológusnak kell lennie, hanem egy kicsit történésznek is. 1. Elöljáróban Bár a magyar geológusok a Magyarhoni Földtani Társulat 1848-as megalakulása óta — hogy jelenlegi szakosztály-elnökünk, Tóth Almos szavaival éljek - mindig is „ históriaérzékenyek” voltak, a szervezett földtani tudománytörténeti kutatások, valamint a tudománytörténet-írás csak a Társulat Tudománytörténeti Szakcsoportja, később Szakosztálya megalakulásától számíthatók. Ezek a kutatások a Szakosztály immár több mint 40 éves működése során kimagasló eredményeket hoztak. Helyhiány miatt itt csak a nagy elődök emlékezetének ápolására, az ipar-, intézmény-, Társulat- és gyűjteménytörténeti kutatásokra utalunk. Mindezen munkálatok eredményei több száz tanulmány mellett tíznél több magyar és angol nyelvű önálló műben és vaskos tanulmánykötetben jelentek meg. E munkálatokhoz csatolható 1980-tól, Szakáll Sándor mineralógusnak a miskolci Herman Ottó Múzeumba kerülése óta kifejtett országos, egyes vonatkozásokban nemzetközi jelentőségű tudománytörténeti munkássága. A 240 címet tartalmazó publikációs jegyzékében 28 tudománytörténeti témájú dolgozatot találhatunk. Közülük kiemelkednek a gyűjteménytörténetek (Herman Ottó Múzeum, a bányászati múzeumok, középiskolák ásványgyűjteményei). Mintaszerű, szinte forrás értékű a nagy múltú pannonhalmi Bencés Főapátság, valamint a debreceni Református Kollégium ásványgyűjteménye történetének feltárása. Szakáll Sándor jelentős szerepet játszott a korábbi korok alapvető ásványtani műveinek fakszimile megjelentetésében. Neki köszönhető Benkő Ferenc Magyar Minero- logia, Koch Antal Erdély ásványainak kritikai átnézete és Tóth Mike Magyarország ásványai c. könyvének szakszerű magyarázatokkal ellátott hasonmás kiadása. Sokat köszönhet Szakáll Sándornak a hazai ásványtan-történet Koch Sándor két világháború közötti élményeiről szóló Emlékezés c. kéziratának megjelentetésével. Látómezőnkbe hozta a selmeci Bányászati Akadémia egykori nemzetközi hírű professzorának, Scopolinak Magyar Kristálytan c. alapvető könyvét. De foglalkozott a rudabányai vasérctelep korai szakirodalmával, s nagyszerű áttekintést adott a 20. században Magyarországon folyó érckutatások történetéről. Nagy érdeme, hogy megismertette velünk a brit Townson 18. század végi tokaji-hegységbeli utazása során tett ásvány-kőzettani megfigyeléseit. S tudománytörténeti „kincsesbányát” nyitott Az ásványok és az ember a mai Magyarország területén a XVIII. század végéig c. konferencia megszervezésével és az ott elhangzott előadások megjelentetésével. Mindezekre emlékezve ajánlom alábbi Írásomat tisztelettel és régi barátsággal a 60. éves Szakáll Sándornak!
