Fehér Béla (szerk.): Az ásványok vonzásában, Tanulmányok a 60 éves Szakáll Sándor tiszteletére (Miskolc, 2014)
Kecskeméti Tibor: A földtani tudománytörténet-írásról
A földtani tudománytörténet-írásról 125 2. Bevezetés Főhivatású kutatási területem az őslénytan, alapjában véve történettudomány. Az élővilág időbeli változásait, a változások lefolyását, eseményeit, ütemét, körülményeit, fejlődésének történetét vizsgálja. Forrásai az ősmaradványok és az azokat bezáró kőzetek. Célja az ezekben rejlő tudományos információk minél teljesebb kinyerése, rendszerezése, s azokból az egykori események rekonstruálása és időbeli egymásutánjának kiderítése. A paleontológus mondhatjuk oknyomozó történeti kutatást folytat arra vonatkozóan, hogy mi, miért, mikor és hogyan történt a földtörténeti múltban. Fia belegondolunk, ugyanerre a kérdésekre keresi a választ az emberiség történetének kutatója is, csak más idődimenzióban. Talán ezért vonzott őslénytani kutatásaim során mindig a történetiség megragadása. Természetesen a történetiség nemcsak az őslénytan, hanem tágabb diszciplínája, a földtan, s végeredményben minden tudomány fejlődésében megragadható. S itt is fontos a mi, miért, mikor és hogyan kérdések feltevése. E ponton kapcsolódtak össze az őslénytani, valamint annak tudománytörténetére vonatkozó kutatásaim. Kutatói pályám során az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején kértek tőlem először a tudománytörténet körébe sorolható munkákat. Ezek szakmai életutakat elemző megemlékezések, valamint nekrológok voltak. Majd muzeológusi feladataim körében összefoglalót és fejlesztési terveket kértek feletteseim a hazai földtudományi gyűjteményekről. E munkák során tudatosult bennem, hogy milyen fontos működő múzeumaink, geogyűjteményeink előtörténetének megismerése. Ezek után munkám során már tudatosan figyeltem a tudománytörténeti momentumokra, s kezdtem el tanulmányozni a földtani tudo- mánytörténet-írás elveit és módszereit. Jelentősen segítette és bővítette ez irányú tevékenységemet a Magyarhoni Földtani Társulat 1970-ben megalakult Tudománytörténeti Szakcsoportjában (mely 1977-ben Szakosztállyá alakult) folyó változatos és intenzív munkába való részvétel. Ennek során több dolgozatot írtam a Szakosztály által az International Commission on the History of the Geological Sciences (röviden INHIGEO, azaz Nemzetközi Bizottság a Földtan Története Kutatására) rendezvényeire készült kötetekbe. Ezek többnyire gyűjteménytörténetek. A Szakosztály kiváló tudománytörténészei közül sokat tanultam Székyné Fux Vilma, Csíky Gábor, Dudich Endre, Póka Teréz, Tóth Almos és Papp Gábor munkáiból, a velük folytatott vitákból és gondolatcserékből. Szerencsésnek tarthatom magam, hogy részt vehettem műhelymunkáikban. De számottevően alakult és fejlődött történelemszemléletem több kitűnő nem geológus tudománytörténésszel való konzultáció és elmélyült diszkusszió során. Ebben meghatározó szerepe volt az invenciózus és rendkívül tájékozott, hatalmas tudású Kádár Zoltán professzornak és a tudománytörténetet világszínvonalon művelő Vekerdi Lászlónak. A velük való beszélgetések nyomán sokat gyarapodtam ismeretekben, tudásban, de ami talán a legfőbb volt számomra, e beszélgetések során beleláthattam e nagy tudománytörténészek munkamódszereibe. Egyidejűleg törekedtem minél jobban megismerni nem csak a geotörténeti, hanem az általános történeti és tudományfilozófiai szak- irodalmat is. Sokat gazdagodtak történelmi ismereteim számos történész, művelődéstörténész, tudományfilozófus publikációi olvastán, munkásságuk megismerése nyomán. Közülük rám a legnagyobb hatással Kosáry Domokos, R. Várkonyi Ágnes, Gazda István és Fehér Márta munkái voltak. Tanulságos szemléletformáló beszélgetéseket folytathattam a múzeumi adattárban, múzeumi összejöveteleken, s érdekes helyen, a menzán
