Vámosi Katalin: Mazsaroff Miklós 1929-1997 : A természet igézetében (Miskolc, 2010)

Mazsaroff Miklós festményei, valamint rajzai és grafikái

szépsége iránt, amely már gyermekkorában nyilvánvaló volt és felnőtt korában sem lankadt. A tematikai csoportok felosztását követve, először csendéleteinek, majd a munkafolyamatokat és portrékat prezentáló müveinek, végül tájképeinek elemzésére kerül sor. CSENDÉLETEK Mazsaroff Miklós életművén belül kevés számban találhatók meg a klasszikusnak mondott csendéletek, vagyis a belső térben mesterségesen összerendezett kellékek együttes ábrázolása. Viszont jelentős azoknak a képeknek az aránya, ahol a virágok természetes közegükben a tájban, közvetlenül a földből nőnek ki. 1967-ben születtek meg első ismert művei ebből a képtípusból Rézvirágok (1967. 7) és Napraforgók (1967. 6) címen. Egészen sajátos természetszeretetről tanúskodnak ezek a képek, hiszen a maguk szépségében, kint a tájban festette meg művészünk a virágokat és nem vágott formában a vázában, ahol csupán efemer pompájuk nyilvánulhatna meg. Egyik kedvenc virága volt a napraforgó, amelyet szinte minden évtizedben legalább egyszer megfestett. Ezekből a darabokból könnyen összeállítható napraforgós-sorozata.' Mazsaroffa Nap felé forduló növényeket mindig a termőföldön ábrázolta, néhol távolabbi nézőpontból több növényt egymás mellett, máshol pár szálat közelebbről festett meg. Van Gogh a komplementer színkontraszt hatásával, a narancs és kék színek kölcsönös, egymást fokozó erejével élt a „Négy napraforgó" című festményén. Mazsaroffnem alkalmazta ezt a színpárt, viszont a fénnyel telítettség jól érzékelhető az 1984-es változaton (1984. 1 Napraforgók, olajtempera), ahol a növények tányérját tiszta, telített sárgával festette meg a háttér ibolyába hajló kékjével, ami még inkább intenzívebbé teszi, fokozza a ' A sorozat későbbiekben nem említett darabja az 1977. 2 Napraforgók, olajtempera. 1973. 16 Napraforgók, tus 1967. 6 Napraforgók, olajtempera