Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)

ÉLES Csaba: SZÉP SZAVAK, MÉLY ESZMÉK A MAGYAR „MUSZEIONI" SZEMLÉLETÉRT. A NEMZETI ÖRÖKSÉG ÉS ÖNBECSÜLÉS, AZ EMLÉKHELY ÉS MÚZEUM GONDOLATKÖRE A REFORMKORTÓL A KIEGYEZÉSIG

63 ÉLES CSABA SZÉP SZAVAK, MÉLY ESZMÉK A MAGYAR „MUSZEIONI" SZEMLÉLETÉRT A NEMZETI ÖRÖKSÉG ÉS ÖNBECSÜLÉS, AZ EMLÉKHELY ÉS MÚZEUM GONDOLATKÖRE A REFORMKORTOL A KIEGYEZÉSIG A II. József halála (1790) és a kiegyezés (1867) közötti, mintegy nyolcvan esztendő a nemzeti önazonosság keresésének, és vele a nemzeti önbecsülés kiformálódásának hőskora Magyarországon. Ebből következik a nemzeti múlt és örökség, a nemzeti emlékezet és emlékhelyek - fizikai és szellemi vonatkozásokban egyaránt értendő — gondozásának, ápolásának előtérbe kerülése. E folyamatok erőteljesebb fölgyorsulása és tudatosítása-tudatosodása az 1830-as, s főleg az 1840-es évtizedtől történt meg. Ebben a munkában példaszerűen útitársakká váltak az irodalmárok és a politikusok, illetőleg az irodalmár-politikusok. A nemzeti emlékezésekben látszólag a múlt megbecsülése, valójában a jelen önbecsülése és a jövő lehetősége a tét. Ott rejtőzik benne a tragédia: a jövőbeli perspektívák elhalványulása majd elvesztése a múltbeli értékek „hűtlen kezelésével" kezdődik. „A nemzet, ha nem érzi múltját, elveszti jelenét." Ezt Erdélyi János állította 1856 tavaszán A hazai bölcsészet jelene című tanulmányában.

1 „Nem lehetünk eléggé féltékenyek nemzetiségünkre" — írta Eötvös József. „Mi az egyesnek jelleme, az népnek a nemzetiség, s amely nép ezt elveszté és múltját megtagadta: a jelenben csak megvetést, a jövőtől enyészetet várhat, és nem is érdemel mást." (A hazai sportról, 1857.)

2 „A múlt tiszteletén, a jelen munkáságán, a jövőbe vetett hiten nyugszik a társadalom, az állam és az egész emberiség" — figyelmeztetett Gyulai Pál. „Jaj a kornak, mely a múltat bálványimádássá, a jelent tespedéssé aljasitja, valamint annak is, mely csak rontani képes s lelkesülése a jövőért nem egyéb, mint a szenvedély és tehetetlenség rajongása." (A kolozsvári Keformátus Főiskola tanévének megnyitásakor, 1861. szeptember 7.)

3 Vörösmartynak az 1840 körül írt hat emlékeztető gondolatából kettő a múlt — azaz a jövő közvetett — tiszteletével, három a virtuális és tárgyi vonatkozásokban egyaránt értendő történelmi emlékek közösségi jelentőségével, egy pedig a Kölcsey értelmében vett gyarapítás fontosságával foglalkozik. Az Emléksorok közül példaként idézünk hármat: „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék." „A múltat tiszteld 1 ERDÉLYI János 1961. 407. 2 EÖTVÖS József 1976. 167. 3 GYULAI Pál 1961. 268.