Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)

ÉLES Csaba: SZÉP SZAVAK, MÉLY ESZMÉK A MAGYAR „MUSZEIONI" SZEMLÉLETÉRT. A NEMZETI ÖRÖKSÉG ÉS ÖNBECSÜLÉS, AZ EMLÉKHELY ÉS MÚZEUM GONDOLATKÖRE A REFORMKORTÓL A KIEGYEZÉSIG

68 I. ORSZÁGOS MÚZEUMANDRAGÓGIAI KONFERENCIA Ez az elsőszámú angol nemzeti Pantheon (a második a Szent Pál-katedrális), ahol mindkét magyar nemest (Petőfi Pató Páljának példás ellenpólusait!) igen magasztos érzések kerítették hatalmukba. „A Westminster templomban — írja Wesselényi —, ezen nemzeti dicső háládatosság szent helyén, oly sok nagy emberek tisztelt porai közt elfogódva s mégis felemelkedett lelkesedésben éreztem magamat."'

5 Szemere szerint pedig ugyanitt „lehetetlen, hogy a nagy emlékezetek által gerjesztett tisztelet meg ne hajtsa a néző térdét."

1

6 Aki európaiként magyar, az Európát idehozná; aki magyarként európai, az gondjait is magával viszi külföldre. „Magamtul kérdezem, hol fekszik Hunyadi s alig tudom megmondani" - jut eszébe Szemerének a párizsi Panthéonban. „Mintha nem volna adóságunk a múlt iránt; mintha minden emlék, mit a múltidő derékeinek emelünk, nem hozná meg gyümölcsét a jövendőben; mintha üdv volna a múlt elfeledésében némely ábrándozok balga hite szerint; mintha a nemzet, mely múltját eszéből kitörli, nem hasonlítana a fához, melynek gyökerei elvágatnak. [...] Kik veték el az általunk szedett gyümölcsnek magvát? Őseink. S boldog nép, mely a múltból örökölt, mit megtarthat s alapul hagyhat s mire tovább építhet. Tíz század végén nagy épületet mi nem találtunk ugyan, de igen egy kemény sziklaalapot, mi nem mozdul. Szabadságérzés és alkotmányos alap azon két nagy kincs, mit a múlt hagyott nekünk. Míg más népek az utóbbinak hiánya miatt bukdosnak, tanuljuk mi becsülni apáinkat."

1

7 A hazai állapotok természetesen nem kerülhettek kedvezőbb megvilágításba a Pére-Lachaise temetőben sem. „Egyébiránt bennünk sok háládanság van. A hazai történet érdekesb pillanatait mi művek ábrázolják s kötik elevenebben az emlékezethez? Nagy embereink nevét mi tartja föl a történetek hideg betűin kívül? Hol vannak képeik, szobraik, sírjaik? Ki újítja meg a megporhadt márványt? Ki söpn le róla a századok sötét porát? Ki ékesíti föl virággal, szalaggal, zászlókkal? Hol van a nép, mely lelke elmelegedésében, búcsúi csapatokban jár el a nagy hamvakhoz? Ki nem ád egy forintot egy komédiáért inkább, mint Hunyadi koporsója s híres Szigetvár meglátásáért? [...] Mely nép történetét s nagy embereit elfeledi elvesz — s vesszen el!!!"

18 Szemere zárszavai már Petőfi idézett versének szenvedélyes haragjára utalnak. Az a nemzet, amely megbecsüli múltbeli értékeit, a jelen élő és éltető kincseit gyarapítja: ez tehát az egyik tény. A másik, ezzel szoros szimbiózisban lévő tény viszont az, hogy adaptív nyitottságával példát teremt, kapukat tár a kortárs jelen születő-csírázó, növekvő és szárnyait bontogató értékeinek megbecsüléséhez is. Az a nemzet sem becsüli teljesen önmagát ugyanis, amelyik részvét vagy inkább támogató kezek kinyújtása nélkül nézi (vagy észre sem veszi) az élő, a kortárs kultúra alkotóinak életét és munkálkodását, sikereit és kudarcait, segélykiáltásait az otthonért és a műhelyért, a háttérért és az eszközökért, a megmutatkozás lehetőségéért s a közönség megnyeréséért. Nem feledhető végül, hogy a jelen kultúrája a jövő öröksége lesz. « SZÉCHENYI István-WESSELÉNYI Miklós 1986. 169. SZEMERE Bertalan 1983. 297. 1

7 SZEMERE Bertalan 1983. 116-117. SZEMERE Bertalan 1983. 209.