Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)
CSERJÉS Katalin: MÚZEUMPEDAGÓGIA A FELSŐOKTATÁSBAN ÉS A KÖZMŰVELŐDÉSBEN. ANDRAGÓGIAI (ESET)-TANULMÁNYOK
231 CSERJÉS KATALIN MÚZEUMPEDAGÓGIA A FELSŐOKTATÁSBAN ÉS A KÖZMŰVELŐDÉSBEN - (ANDRAGÓGIAL) ESETTANULMÁNYOK Öt esztendővel ezelőtt, 2004-ben kezdtem meg múzeumpedagógiai, helyesebben: kép—szöveg olvasási, tárlat-bejárói, művészettörténeti, interdiszciplináris és intermediális egyetemi kurzusaim tartását, hosszú évek hasonló tárgyú kutatásai — mint előzmények — után. Szemináriumaimnak jelentős hányada sok esztendő óta irodalom és képzőművészet határterületeit vallatja; másfelől e kurzusok középpontjukba mindinkább a közelmúlt és kortárs érdeklődést, tájékozódást helyezik; végül, nem utolsósorban: e kurzusok mind intenzívebben épülnek össze a múzeumi kiállítótérben végzett munkával. E kollégiumok hallgatói közt szép számmal akadnak felnőtt korúak mind a nappali, főként pedig a kiegészítő levelezős hallgatók körében, így már itt szóba kerülhet az andragógia mint diszciplína. Nagyjából ugyanebben az időben indítottam meg lakhelyemen, Hódmezővásárhelyen is galéria-látogatói, tematizált múzeumi tárlatvezetői programjaimat, melyeknek célközönsége a város egész lakossága, főként mégis az iskoláskorúak, illetve az idősebb, nyugdíjas korosztály, az olvasókörök, nyugdíjas klubok, a szociális létesítmények közép-, idős- és szépkorúi, időnap előtt nyugdíjra kényszerült vagy épp védenül munkanélküli lakosok. A Művészettörténeti Önképzőkör a helyi Művelődési Központ helyszínén működik 2004 óta vezetésem és koordinálásom alatt. Ezt az andragógiai feladatokat teljesítő kört szeretném elsősorban bemutatni. Az elméleti-szakmai megalapozás, művészettörténeti-múzeumpedagógiai, tárlat-kalauzi és műhelymunkákat kivitelező tevékenységeim alapvetése azonban egyetemi kurzusaimhoz és ottani projektjeimhez kötődik. Meggyőződésem, hogy nincs múzeumpedagógia, nincsen andragógia stb. komoly szakmai felkészültség nélkül. Aki efféle munkára vállalkozik, bármely részterületen tegye bár, elsődleges kötelessége magát a szakmában, az adott tudományterületen megkérdőjelezhetetlenül kiképezni, hogy mondandója hiteles legyen. A módszer, a pedagógia, a „werk" csak ezután következhet sorrendben és rangban, még ha múlhatatlan fontosságban is. Szeretném még leszögezni, hogy — és eddigi munkálkodásaim csak megerősítettek ebbéli meggyőződésemben — vakon bízom a választott tárgy erejében: a kiemelkedő műtárgy, múzeumi objekt ön-erejében s az emberi (tanári, kutatói) szóban, mely ezt az erőt, e történetet, e formát stb. közvetíti. Alapvetően ez kell, hogy hasson, minden hókuszpókusz nélkül. A játék, ötlet, tervezett és koordinált szabadság, mely a múzeumi vezető munkájának lényege ugyanakkor: nem hókuszpókusz.
