Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)

KRISTON Vízi József: MEGÉRTÜK, - DE MEG IS ÉRTETTÜK? MÚZEUMI TÖRTÉNÉSEK „FELNŐTT" MÓDRA

117 KRISTON VÍZI JÓZSEF MEGÉRTÜK, DE MEG IS ÉRTETTÜK? MÚZEUMI TÖRTÉNÉSEK „FELNŐTT" MÓDRA 1. Engedtessék meg nekem, hogy a múzeum andragógiai vonatkozásai kapcsán elöljáróban röviden egy olyan aspektusról szóljak, amely a múzeumban dolgozó felnőtt, aktív korúak, így a jelenlévők helyzetét érinti. Azt, amely magunk és szakmatársaink tapasztalatszerzésének meghatározó élménysoraiból, a megszerzett gyakorlati tudásokból, élményekből, benyomásokból, kudarcokból — s nehéz bevallani persze — fájó esendőségekből adódik össze. Azt, amely nyomán — de más, egyéb eredőknek is köszönhetően — az itt jelenlévők a múzeumi berkekbe kerültek, ott végleg lehorgonyoztak, még akkor is, ha életútjuk többféle hányattatásnak is volt vagy van kitéve. Magunk, de kor- és kartársaink is megtéve már a felnőttkor bizonyos szakaszait, megélték, s többnyire túlélték, túléltük a középső felnőttkor buktatóit, s ha — nem csak szimpla — szerencsénk volt: viszonylag sikeresen túléltük a 40 év körül reánk is leselkedő „életközepi krízist". Azt, amely néhányak számára a teljes vagy időszakos önfeladással járt; bíztató, de fájdalmasan rövid életpályák, igen gyors és szédítő sikerek utáni kiégés és kegyetlen elmúlás a mi pályánkon bolygókat is jellemzi. Tehát rá kellett jönnünk immár nekünk is: nem vagyunk halhatatlanok! Am a siker és a látható, kézzelfogható eredmény az e pályán megragadtak és alkotók számára olyan nagy hajtóerő, amelynek lendülete sokaknál nem tört ketté a — hivatalosan aktív életpálya lezárását oly drasztikusan jelző-jelentő — nyugdíjazással vagy a teljes kivonulással az izgalmas szakmacsoportok műveléséből. Jómagam legalábbis tipikusan evvel találkoztam az előttünk járó „múzeumépítők" és az azt megerősítők között; többször az ő jótékony árnyékukban meghúzódva. A még maradni, s így a tovább alkotni vágyás lendülete persze státusz- és (egyfajta, néha nehezen kézzel fogható) pozícióféltéssel járt vagy jár a nem vezetői ambíciókkal bíró muzeológusok körében is. De most természetesen nem a pályán megmaradás — esetünkben is árnyalt, sokszínű, és mint általánosságban érvényes — rafinált felnőtti trükkjeit vagy taktikai játszmáit vesszük végig. Fogalmazzunk egyszerűbben: véleményem szerint egy szakmai s alkotói, egymást — akármilyen érdekből is — segítő közösségben hosszabb időt eltöltött, sikereket is megélt (arra törekvő) muzeológus vagy múzeumi kultúraközvetítő lehet képes nyitottan kapcsolatot teremteni a múzeumhasználó felnőttekkel. A múzeumandragógia és a múzeumgerontagógia tehát e kétpólusú viszonyban — optimális esetben — egy hiteles partneri és kölcsönös bizalmon való alapállást feltételez. Sietek hozzátenni: ez nem jelenti azt, hogy a felnőttkor valamely szakaszában lévő „múzeumfogyasztóval" csak azonos korú múzeumi partner állhat vagy kerülhet ismeretátadó és személyiségformáló kapcsolatba!