Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A parasztregény mint korjelenség

amelynek végső kihatásait éppen ma szenvedjük el olyan méretekben, amilyenek szomorúan méltók e szekemi földcsuszamlás roppant arányaihoz. Az új kány megindulását üyenmódon talán Franciaországból kekene várnunk, hiszen a felvilágosodástól kezdve a francia forradalmon keresztül mindmáig, ez az ország volt a szabadsággondolat legfőbb kordozója, a civikzáció zászlóvivője, a saját lábára álktott ember törhetetien hitű és gyermekes bizakodású vezére. Valóban itt találkozunk a modern parasztregény első kÖzek rokonával (Zola: Fécondité), de ennek olvasása rögtön meggyőz bennünket arról, hogy Franciaország nem lehetett elég szabad ahhoz, hogy kezdeményezzen, sem elég kiábrándult, hogy a múlttal egyszerre szakítson. Zola még testestől-lcikestől „civilizált" polgár, vakon hisz a múltban s csakis erre akarja felépíteni a jövőt. A föld az ő felfogásában még semmi más, csak az isteni civilizáció terjesztésének végtelen lehetőségekkel biztató alanya. Valójában Franciaország túlságosan mélyre került ahhoz, hogy egykönnyen szabaduljon a kátyúból, túlságosan magáévá tette a civikzáció ügyét, hogysem más eszmény keresésére akár csak gondoljon is. Legfeljebb — a kiábrándulás pülanatában - a kultúra eszményeinek kigúnyolásáig juthatott el (Anatole France), de új eszmények után még nem nézhetett, hisz csak egyik külső kifejezője a háborús összeomlás. De — ma már itt van a francia földregény, mint vüágnézetformáló. A nagy ekenhatás egyáltalán mindenünnen jöhetett, csak nem a Nyugatról. S valóban jött is mindenfelől: északról és keletről, Kínából és Amerikából. Oroszországban lép fel először, azután éppen Magyarországon látszik egészen ősi gyökerekből kihajtani, de modern értelmű, általános programmerejű alakjában először Lengyelországban jelenik meg a század elején a parasztregény. Reymont Parasztok című nagy regénye azóta úgy ment át a köztudatba, mint a parasztregény klasszikus alakja, s monumentáks arányaival, józan tárgyilagosságával valóban megérdemli a parasztéposz címet. Négy „ének"-ből ák s ebben is hozzásimul a parasztélet legnagyobb formálójához, a természethez: a négy könyv a négy évszak nevét visek homlokán, ősi életformáló erők bugyognak fel benne bőséges forrással s az kó nem tesz mást, mint hatni engedi ezeket az erőket, a földből az emberekbe áradt ősi ösztönöket. Ezek közül legnagyobb egy bizonyos elemi erejű életösztön, mely a többit mind magában foglalja. Belőle születik a „földéhség", mely görcsös ragaszkodást jelent az életadóhoz és bizonyos patriarkáks életformát teremt maga körül: az öreg Borina abszolút uralkodó, korládan ura mindennek és mindenkinek, mert nála van a föld. Ebből bizonyos kemény szembenáUás következik apák és fiúk között, mert a tavaszi rügy türelmedenül várja, hogy kibontakozhassék a régi helyén. A földéhség mekett a szerelem a paraszt életösztön másik nagy tényezője, de itt már a fiatalságé a döntő szó, a patriarkáks életformán ez üti az első és legnagyobb rést. Ezeknek az erőknek fék-