Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

„Daliás idők. 1941."

„Daliás idők. 1941. Az Éneklő Ifjúság és a Magyar Kórus tizedik évében jegyezzük fel egy énekesrend történetét (mindegy, melyikét: ugyanaz a történet száz alakban játszódott le ezekben az években) bátorításul magunknak és emlékezetül jövő éneklő nemzedékek számára. Sajátosan vidéki jekegű iskolánkban évek hosszú során keresztül a helybek kántor vezette az énekkart. Külön énektanítás - mint tudjuk — legfeljebb az I. osztályban volt, heti egy órában. A kántor halálával, öt évvel ezelőtt, rám esett a sors, csak mert szerettem a dalt és mert nem volt más választás. Magam magyar—német—francia szakos vagyok s más mentséget nem igen tudnék felhozni magam védelmére, mint az előbbi két okot s azóta legfeljebb azoknak a dalos-ünnepeknek a műsorát, melyeket évenként megrendeztünk, — sifractus illabatur orbis... De tanári szakjaim „főtantárgyak", tékát legfeljebb az énekkart vezethetem, az osztály-énektanítást bizony már nem tudják rám bízni, „máshol van rám nagyobb szükség". így hát azokat a rajztanár látja el, mivel „őt nem lehet máskép kekő óraszámban foglalkoztatni." A helyi zenei érdeklődésről csak annyit, hogy igényeit általában véve a helybek cigánybanda s itt-ott a rádió s a leventezenekar tökéletesen kielégítette, bár lassan tudomásul vesz s elfogad bennünket is. A zeneértők Balázs Árpádnál kötöttek ki, de a többiek bizony csak úton-útfélen. A gimnáziumnak tehát itt missziója volt s az kodalomtanár természetesen tudott erről. Az akadályok közül csak egy-kettőt példa kedvéért. Sajátságos, hogy Kodály nevét igen sokan ismerték s még tudtak annyit róla, hogy „vadember" s műveivel kitekeri nemcsak a magyar nóták, hanem a hakgatóság nyakát is. Eleinte tehát le kekett tagadnunk szerzőségét s úgy loptuk be a műsorba névtelenül. Ma már nem keü letagadni s mégis helyén a nyaka mindenkinek. S csak néhányan használják arra, hogy megcsóválják vele a fejüket heüyel-közzel. De Bárdos tetszett kezdettől fogva s még sok más, csak fel keüett nekik fedezni. — Más bajok is voltak. Egy É. I.-hangverseny előtt (a helybek elemi iskolák együtt szerepeltek a polgárival és gimnáziummal) felelős egyházi ember „felelőssége tudatában" és teljes jóakarattal figyelmeztetett, hogy „erkölcsi szempontból nem egészen kifogástalan" dalokat akarok énekeltetni az ifjúsággal. Rémülten kérdeztem, hol a hiba. A szövegben kijegyezte: minden nótában alá volt húzva a „babám" s kétszer is a „szeretőm". Hosszú vita után kiegyeztünk: az E. I.-t azért meg lehetett tartam (két hét választott már el tőle), de babám helyett mindenütt rózsámat énekeltek az énekesek. Am a szerető nem talált kegyeknet: a nóta kimaradt a műsorból. Harag nem lett azért belőle. Legközelebbi dalosünnepünk egyházi