Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Nemzeti öntudat a nevelésben

tetésünk. „Egyedül vagyunk" - hangzik a jelszó. Ha majd ez hideg, józan ténymegákapítás lesz, akkor használhatjuk, de a múltban mindig volt valami érzelmi velejárója, dacos kiáUás vagy ernyedt kétségbeesés: mindkettő egyformán káros vonása önszemléletünknek. A tényt vákaljuk: különleges nemzet vagyunk és különleges szerepet szánt nekünk a Gondviselés. De ezt csak úgy tudjuk ekátni, ha ismerjük és helyesen ismerjük fajtánk természetét. Régen megákapították a legnagyobb különbséget Nyugat és Kelet népe között. A nyugati ember szívós munkával, kemény erőbeosztással dolgozik, a keleti, a magyar, ilyen erőbeosztásra képtelen. Egyszerre akar mindenben tökéletesedni, előrejutni, akár összes energiáinak azonnak fölélése árán is. Azért föllángolások és elernyedések végtelen kukamvonala a magyar élet. Ez a megáüapítás két kötelességet ró ránk. Az egyik ennek a tételnek igenlése s ez a katonai székem kialakítását teszi lehetővé. „Katonanemzet vagyunk", ezt követek történelmi feladatunk s erre elsőrangúan képesít emktett tulajdonságunk, hiszen rövid időre összezsúfolt óriási teljesítményekből tevődik össze a katonasors. A katonai szellem helyes kialakításáról tehát csak akkor beszélhetünk, ha ezt az erőnket zavartalanul feksmerjük és zavartalanul érvényesülni engedjük, menten minden idegen befolyástól, mely katonai arcunkat meghamisítaná. Zrínyi Miklós, a legnagyobb magyar hadvezéri lángekne világosan látta ezt s a „német maszlag és török áfium" más formában; de csak maszlag és csak áfium ma is. Ezer évvel ezelőtt mi tanítottuk Európát hadat viselni s a kalandozások, a Rákóczi-féle és a negyvennyolcas szabadságharc csodái után egyenes vonalban jutunk el Kárpátalja boszorkányos gyorsaságú megszállásáig s az utána következő légi bravúrig, s mind ezek a katonai csúcsteljesítmények nem az emktett faji sajátság csodálatos kivkágzásai-e? Jól tudjuk azt is, hogy ehez a hirtelen erőfeszítéshez erős és tudatos nemzeti célképzet is hozzátartozik: tudnunk keü, miért harcolunk. És ha eddig nem találtuk meg mindig magunkat a harcban, annak legfőbb oka az volt, hogy a magyar nemzet évszázadokon keresztül idegen célokért vérezett. Ady mesebeli Jánosa a „Gyürkőzz János, Rohanj János" nem a vüágháború szüleménye, a morvamezei csatától a vüágháborúig végigharcolta Európa összes harctereit, - anélkül, hogy tudta volna, miért és kinek. Ennek most vége. Magunk vagyunk és amiért harcolunk, azt vüágosan megérezheti minden közkatona. Honszerző és honmegtartó háborúkról leket csak szó, s ezekhez nekünk mindig nagy érzékünk volt. De az említett tulajdonság feksmerése más feladatot is jelent: az eüensúlyozás kötelezettségét. Meg keü szereznünk azt is, ami hiányzik vérünkből: meg keü szoknunk a szívós, kitartó munkát, ki keü alakítanunk magunkban a gátat nem ismerő tömörítő székemet. A magyar fajta, ha láng nem ég benne, szeret fékehúzódni és savanyú szájjal anakzálni. Össze keü áünunk egy akarattá, fegyelmezett testvéri egységgé, s a rossz is jó lesz, a reménytelen is si-