Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Újabb regényeink történetszemlélete

időkre a kereszténységben és fennmaradásban. Ezért kellett mindennek reánk következnie." A harcot elvesztettük a tatárokkal szemben, de az ember „a legnagyobb utakat nem az utakon járja meg, és a legnagyobb harcokat nem karddal vívja meg". „A harc feletti harcra pedig a szent kkályok és térítő nagy papjaik örökségül hagyták ránk az Úrnak tanítását, mekyel mindig akkor győz majd a mi népünk, mikor elvesztek a csaták fegyverei." Ez Tormay Cecü regényének értelme. A szenvedés és áldozatvákalás mint történelemformáló erő! Talán mostani nagy, spkituaksta felfogású történetíróink is beleizzadnának, ha ezt tudományos tételben kekene megformulázniok. De ez nem is szükséges. A regénykó igazsága, ha mélyről hozza, korunk lelkében megfürdeti és a történelem kendőjébe törk, többet ér nekünk, mint a történetíró mankón járó igazsága: magunkat is, fajunkat is jobban visszatükrözi s megnyugtatóan magyarázza a történelmet. Több és súlyosabb kérdésekre felel meg s kevesebb kétséget hagy maga után, mint a történetmdomány. A szenvedés az áteredő bűnnel született meg, s az emberiség történetében sohasem tűnt el a színpad előteréből. De az ember mindig csak az egyéni embersorssal hozta kapcsolatba s meghagyta vakási jekegében, a történelemben csak most kezdik számításba venni. Korunk tömegszenvedései, egy egész világra szóló rettenetes háború véres emléke, egy újabbtól való babonás félelem, a Szovjetnek tömegmészárlásokban lezajló húszéves története, a mexikói és spanyolországi események vagy akár csak a katolikus missziók örökké megújuló szenvedései és áldozatvákalásai, a mi számunkra azonban mindenekelőtt a magyar faj különös sorsa a múltban és a jelenben - nem találnak többé magyarázatot a szenvedés „teóriája" nélkül s nem lehet többé elkerülni, hogy helyet ne adjunk a mdományban is annak, ami a valóságban működik és hat. így kezd lassanként formálódni az emberekben az a meggyőződés, hogy a szenvedésnek értelme és célja van: nemcsak az egyént, hanem a nemzeteket is megtisztíthatja és új életre keltheti, mint másokért hozott vagy felajánlott áldozatnak pedig megváltó és érdemszerző ereje van. Soha erre kiválóbb példát idézni nem lehet, mint épp a magyar történelem. Hiszen akár legnagyobb alakjaink sorsát nézzük egyenként, akár a magyar faj sorsát egyetemlegesen, a szenvedés és áldozatvákalás motívuma mindig előtérben van. Igaz, hogy ennek okát történetíróink történelmi és földrajzi helyzetünkben és fajtánk különös adottságaiban keresik, ez azonban csak a közveden ok. Végső magyarázatnak ez kevés és nem is megnyugtató. A szenvedés tehát a legnagyobb emberi értékek közé tartozik és ott van a szeretet mekett. Ez a legnemesebb anyag, ez tehet embert és nemzetet igazán naggyá, ez emelheti fel önmaga és a történelem fölé. A szenvedés megfordíthatja a történelmet is, mert erősebb, mint a történelem. Ilyen életszemlélet tehát magasabb értelemre és igazabb értelmezésre ragyogtatja fel