Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Kápolnai Iván: Lukács Gáspár (1908-1986)

1982-ben átveszi a Pro Urbe-díjaí Erről tanúskodik néhány olyan volt tanítványának nyomtatásban is olvasható megnyilatkozása, akik az élet különböző területein tevékenykedtek jelentős eredményeket felmutatva. Egész egyéniségét illető tisztelet és szeretet megnyilvánulása az a gesztus, hogy Solymár István, a joghaUgatóból lett művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria helyettes főigazgatója „Hagyomány és lelemény a képzőművészetben" címmel 1972-ben megjelent könyvét Lukács Gáspár tanár úrnak ajánlotta. „Lukács tanár úr osztály főnöksége alatt olyan korszakba értem, mintha Athén virágkorában örököltem volna ott egy palotát." - írta emlékezésében. Bata Imre kodalomtörténész és -kritikus, az Elet és Irodalom főszerkesztője Lukács tanár úr hatásának tulajdonította, hogy az irodalmat választotta szakmájának. Diákja maradt akkor is, arnikor már nem volt az. Ami köze van a zenéhez, az a Lukács Gáspár által vezetett kórusban alapozódott meg. Biztos abban, hogy tanára „karmester éppúgy lehetett volna, mint klasszis irodalomtörténész, vagy néprajzmdós". Az orvos Zombory József a vietnami háború alatt négy féléven át biokémiát tanított a vietnámi hallgatóknak, és — amint öregdiák-találkozón elmondta - Lukács tanár úrnak köszönhette nyelvtudását, a tudományos munka végzésének és a magyar népdaloknak a szeretetét. Mint Anteus Gea földanya érintésétől, úgy kapott ő is új erőre a fáradtságból, ha furulyáján