Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

A pedagógus visszanéz

régi „főgimnásiumban" görögöt tanultam annak idején a latin és német mellett harmadik nyelvként: még érettségiztem is belőle.) A katonaév után aztán igazán sutba dobhattam volna friss tanári diplomámat, ha végső szükségben volt gimnáziumi igazgatóm, Bayer Róbert (a nevét is muszáj ideknom) itt, Mezőkövesden, ki nem segít a bajból: aikaknazott a fékg-meddig magánjeUegű intézeti konviktusban felügyelőtanárnak. Lakás, eUátás biztosítva, egy konviktusi osztály esti „kikérdezéséért" még külön fizetés, azonkívül korrepetálhattam rogyásig (ahogy mondom!). Sőt az akkori vakás- és közoktatásügyi minisztérium a maga részéről ahhoz is hozzájárult, hogy az intézetben is taníthatok, heti 12 órában, osztály főnökséggel — díjtalanul! Mert státus nincsen! Díjtalan kisegítő óraadó helyettes tanár: ez lehetett volna teljes címem és rangom. S még hozzá szaktárgyaknon (magyar—német) kívül egy osztályban akkor már franciát is vákalhattam. Egy hospitálás után igazgatómnak támadt az a merész ödete, hogy meg kekene szereznem az oklevelet a láthatólag nagy kedvvel tanított franciából is, mert ha ide egyszer mégis egy új tanárt küldenek, az csak francia szakos lehet: üyen nem lévén az intézetben, a friss sütetű reálgimnáziumban rajtam kívül egy latin és egy történelem szakos tanár tanította. Nos, úgy lőn. Bekatkoztam újra a Pázmány Péter Tudományegyetemre — távhaügatóként. De mert inkább csak könyvműveltségem volt franciából, a nyáron két kónapra elmentem a dijoni egyetem nyári nyelvtanfolyamára „francia szóra" — saját költségemen. Hogy honnan vettem rá a pénzt, arról nagyon sok végigdolgozott nappal és a vizsgára való felkészüléssel töltött éjszaka beszélhetett volna. (Csak meüékesen jegyzem meg: ma ismerek olyan franciatanárt, aki eddig már káromszor vett részt az áüam pénzén Párizsban francia-továbbképző négyhetes tanfolyamon, s kétszer Moszkvában orosznyelvin. Sapienti sat!) Nos, az összevont alap- és szakvizsga szerencsés letétele után, és csak akkor, jelentettük a minisztériumnak, hogy Mezőkövesden nincs franciatanár, — de lehet. Lett is: azonnal kineveztek — egyszerre több fokozat átugrásával — helyettes tanárnak, majd egy évre rá rendes tanárnak. Törzsfizetésem akkor havi 200 pengő lett. S hogy ez mit jelentett akkoriban, azt egy korabek sláger fogalmazza meg a legtömörebben: „Havi kétszáz pengő fiksszel, Az ember könnyen viccel..." Én nem vicceltem: akkor született nálunk az első gyerek. Visszatérve a tanári munkára: legjobban azért mindig a magyar kodalmat szerettem a három szaktárgy közül. Mint osztályfőnöknek is, de minden osztályban, legtöbb alkalmat ad a nevelésre. Hiszen nagy költőink Balassitól Petőfiig, majd a második fékdőben Adytól Radnótiig sose tudták, mi az a „Fart pour l'art (ó boldog franciák, akik kitalálták!), hiszen életük példája még jobban bizonyított, mint remekműveik. Ezt megmutatni — „kommentár nélkül" lehet. Egy Zrínyi Miklós vagy Széchenyi, Eötvös vagy Vörösmarty,