Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Ki a „matyó?" Mi a „matyó?"

vallási téren egyaránt, s legszélsőségesebb megnyilatkozása az endogámia volt. S ez annál feltűnőbb, mert a külső körülményekben, különösen a későbbiek folyamán, egyáltalán nem talált igazolást, sőt, értelmet sem ez a zártság, a másoktól való különbözőségnek ez az érzése. Hiszen közben, a múlt század nyolcvanas éveiben, éppen a túlnépesedés és a földéhség következtében, egyre nagyobb méreteket öltött az elszegényedés, megkezdődött a község jelentős hányada számára a hányatott summásélet, mely igazán alkalmas lehetett volna arra, hogy kiölje belőle a régi öntudatot, s ahogy sok ezres tömegükkel az egész országot behálózták a mezőkövesdi summások, valóban bő alkalom nyílt volna sokuknak az ottmaradásra, a beolvadásra, egyszóval az elvándorlásra. Es mégis, a matyóság nem engedett a régi tradíciókból: büszkén hordta cifra, festői népviseletét az egész országban, — késő ősszel pedig szépen hazatért keserves kis keresetével, s most már jöhettek az őszi lagzik. Es a matyó legény mindig itthon keresett magának menyasszonyt, még tardi lányt se vett el talán soha, szendstvánit is nagyon ritkán, pedig a két falu mindössze 7-8 kilométerre van Mezőkövesdtől, s azok népe is hagyományosan, (azaz inkább talán formaüag, különösebb belső tartalom nélkül) katolikus volt, mint Mezőkövesd. A szmtén szomszédos, de tiszta református Egerlövő pedig mindig messzebb volt Kövesdtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Valahogy úgy kek elképzelnünk a fény és árny keveredésének e furcsa paradoxonját, a sokszor már szinte hivalkodó, egymással versenyre kelő pompa és a földhöz ragadt szegénység ekentmondásos szimbiózisát, egyszóval a matyó „cifra nyomorúságot", ahogyan azt a Matyó Múzeum ákandó kiállítása szemléletesen is igyekszik elénk álktani: az egyik oldalon a káprázatos színpompájú, a látogatóktól annyiszor megcsodált „lakodalmas menet", a nyoszolyát, tukpános ládákat vivő sakangos, csengős, vőfélyes, nyoszolyó asszonyos lakodakni szekér, — a másik oldalon a summásélet nyomorúsága, a máüadozó falú „munkásszáUás" (télen bizonnyal bkkaistákó vagy efféle), magukszőtte, rongypokróccal letakart prices, primitív munkaeszközök. Vagy akár a lakószoba cifrasága „torónusos" nyoszolyájával, szentképeivel és festett tányéraival, valamint a konyha és kamra primitívsége, ősi eszközeivel és használati tárgyaival. De az ősi, beléje rögződött szokásokból, viseletből nem engedett, akár szegény summás, akár „jógazda" lányafia volt. Es ebben az önekentmondásos kettősségben már régen jobban hasonktott egymáshoz a „három matyó község", mint a gúnynévnek eredetileg talán alapjául szolgáló vakási közösségben. Egyébként magának a „matyó" elnevezésnek mint köznévnek tulajdonnévi eredete (nyüván a Mátyás személynévből) pejoratív (gúnyos vagy épp sértő) értelemben nem ritka jelenség nyelvünkben. Ma is keüemetlen, ha valakit „bepakznak" (becsapnak), s az se megtisztelő, ha valaki „belepistui" valamibe. Ez tehát nyelvészeti szempontból vüágossá tenné a matyó szó