Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Matyó tájnyelv

kis kalács), gurdony (igen elterjedt gyomfajta a gabonában), agagyin (akác). Néhány fogalom nevét még a későbbiekben lesz alkalmunk idézni. A sok szemléletes, sokszor hangfestő erejű mekéknév közül is felsorolunk néhányat mutatóba: senye (balkezes), csesznye (szemérmeden), kafra (rendetlen, nyughatadan), dininós (félkótya), pajzáros (feltűnően öltözködik), ákásos rokk (jó ákású kabát), pacuha (az áUásos ekentéte), sekyékes (süppedős, mocsaras) stb. Az igék különösen szemléletesek, nagy hangfestő, sőt hangutánzó erővel rendelkeznek: ráüszköl valamit valakire (ráerőszakol), sëmërit (a lányok a hajukat a fülük mögé sodorták), tudat (előzetesen érdeklődnek, nyélbe lehete ütni egy házasságot), koncsorog (csavarog), ocsmendá (ócsárol), nyözget (molesztál, sürget). Hangfestő erejű igék: bődörög (ténfereg, kóborol), kotrëcol (kotródik), kandarú (elesik, a női szoknya esése járás közben), dévánkozik (töpreng), acsarít (hangosan nevet), durzaszkogyik (borzolja a haját, cskke a tokát), zsenyég, zsinatol (lármázik), szétnyárjad (elterül a földön). Hangfestő igék: kuburcol (nagy csizmában zajosan lépked), csusztog (a földön kúzza lábbekjét), sistkíkel (a víz), rízsíkel (beteg csirke), karicsál (cskke), kornyícsol (éhes malac). Említsünk néhány határozószót is: merejű (teljes egészében), farta, ruled, coide (lovakat irányító szavak). Egész külön gondolatvüagot, nagyfokú reaktást tükröznek az egyes színárnyalatok jelölései. Csak néhány példa a színek vüágából: borszín, kbaszín (világoszöld), tüdőszín, majomszín (sötétbarna), parazződ, kávészín, tüzessárga stb. Talán mindennél jobban szemléltetketnők a szókincs e rcndkívük gazdagságát, változatosságát, ka összegyűjtenők az egy-egy tágabb fogalomkörbe tartozó összes szavakat: a ház és háztáj, a mezei munka, növénynevek, fonás-szövés, ételek, hímzés, ruházkodás fogalomkörei. Közszavak és jelentésátvitel, jelentéstapadás és új képzésű szavak, elferdült régi magyar szavak és német, szláv jövevényszavak oly gazdag burjánzással tolulnak egymás kegyén-hátán, mint az őserdő kánjai. Egy fogalomkört talán — mintának - nézzünk is meg a sok közül, mondjuk, a mházkodást (tekintet nélkül a hímzésre, varrásra, hiszen erről a tárgyi néprajzban külön fejezetben lesz szó). De még ezt is szűkítsük le csak a nők rukadarabjaira. Akinek nem volt „mindenfék rendbélyi ruhája, ammá utóssó lyán vót." Az alsóruhát pëndëlnek hívták („kleden" szó), derékban a korcába fűzött galandàal volt megkötve, azon felül, a derékon a szikidjjú, rövid ujja végén margitdísz vagy singoiás. Ha invá/han vannak, annak fellőkős újja alól vendég szikújjú látszik ki gazdagabb varrással. A pëndëke, de még a szoknya alá, több fodrost vettek, mindegyik sok szél//gyócsból varrva, a fodor alja szőrrel (vékony