Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Folklór az Ördögi kísértetekben
További hivatkozásokkal. Turapataki példa: Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia. Budapest, 1929. I. 190.; A szerencsi példa: S^abó l^ajos: Taktaszadai mondák. Budapest, 1975. 334.; A pribeli kőasszonyhoz 1. még: S^oboki Ferenc: A pribeli kőasszony és a fejetlen remete. Napkelet, I. 1857. 336-337. További példákhoz: S^endrey Zsigmond: Magyar népmondatípusok és tipikus motívumok. Ethn., XXXIII. 1922. 56—57.; Kőváry László: Száz történelmi rege. Kolozsvár, 1857. 76., 85., 96-97.1 (Pitátus-verés A Pilátus-verés szokására a legkorábbi adatot Bornemisza Péter Foliopostillájában olvassuk: . ..kiknél most balgatagbak a^ok, kik pénteken vervén a% Pilátust erősen görgetnek... A Pilátus-verés a vallásos jellegű szokások sajátos formája. Eredetére, kialakulására vonatkozóan keveset tudunk. Bár Jézus élettörténetével függ össze, nem valószínű, hogy a szokásnak ilyen megnyilvánulása az egyház által indukált cselekményből eredne. Az egyházi (katolikus) liturgiával foglalkozó munkák (pl. Eonovics József: Népszerű egyházi archeológia. Bécs, 1857., Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata. Budapest, 1923) nem említik. Éppen ezért is rendkívül becses Bornemisza Péter négyszáz évvel ezelőtti „vervén a Pilátust" adata, amely azt mutatja, hogy a szokás korán kialakult. A Pilátus-verés népi gyakorlatára vonatkozóan számos példát ismerünk. Dugonics András példabeszédek és jeles mondások gyűjteményében olvassuk: „Nagy Pénteken a' Pilátust verik. Nagy Szombaton magokat csapdossák az emberek." Erdélyi János Verik, mint Pilátust szólás magyarázatául írja: „Nagypénteken a gyermekek néhol szokták verni a földet, s úgy képzelik, hogy az Pilátusnak fáj." Sirisaka Andor közmondások könyvében a szólás magyarázata: „Nagycsütörtökön a délutáni breviárium után a gyerekek a templom padjait pálcákkal veregetik." Margalits Ede Verik a Pilátust szóláshoz hasonló értelmezést nyújt: „Nagycsütörtökön a jeremiási énekek után a templom padjait ütik: ez a Pilátus verése." Szólásként O. Nagy Gábor is felvette a gyűjteményébe: Verik, mint a Pilátust, azaz kíméletlenül verik. A Pilátus-verés szokására, amely nagycsütörtökhöz, illetőleg nagypéntekhez kapcsolódik, részint S\endrey Zsigmond, részint Bálint Sándor sorol föl adatot. Azok közül néhányra érintőlegesen utalva az alábbiakban további párhuzamokat említek. Az első leírás a múlt század közepéről való. Az Életképek útirajz írója, egy bizonyos Eombosy 1855-ben erdélyi utazása alkalmával helyszíni megfigyelése nyomán mutatja be a szokást. A leírásból a vonatkozó részt idézzük. Hogy nagycsütörtökön mindenki esti imára siet, abban semmi különöst nem találtam; de feltűnő volt előttem, egy 20-25 számból álló gyermekcsoport, kik közül mindenik hóna alatt darab deszkácskát 's kezében egy kilapított 's három lábnyi hosszú nyéllel ellátott botot tartott... 's deszkáikat földrehányva, azokat egész elszántsággal kezdik verni a botokkal. A deszkakalapálás sajádagos hangvegyületet adott; azt hittem, hogy az ilyenkor elnémulandó haranghangokat, kelep- vagy tókájók hiányában ezáltal akarják pótolni. „Üsd jobban te; ne hadd te; csipd meg te!" szólt biztatólag egy közöttük álló gazdasági gyakornok, mire a' gyermekek a' bosszúállás egész dühével ütötték a' deszkákat.
