Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Folklór az Ördögi kísértetekben

A szabadságos katona ment hazafelé, találkozott az úton egy cigánnyal, azután együtt utaztak. Amint mentek, mendegéltek, találtak egy zacskó aranyat, a szabadságos katona ügyesebb volt felvenni, mégis meg akarta osztani testvériesen a cigánnyal, mert — mint mondta — együtt találták, de a cigány magának követelte az egészet. Addig osztozkodtak, hogy a cigány eltalálta, hogy legyen azé az arany, aki nagyobbat tud hazudni, a szabadságos katona beleegyezett. Elkezdett a cigány hazudni, elmondta, hogy volt az ő apjának olyan szép háza, hogy a királyok megirigyelték s annyi pénze volt, hogy már nem talált helyet, ahova tegye. Azt mondja a katona: „Ez mind meglehet, de én nekem volt olyan lovam, hogy az egyik esztendőben csikót ellett, a másikban cigányt." „Az már nem igaz!" — mondta a cigány s a zacskó arany a katonáé lett. A hazugságmesék népszerűségét és a hagyományban napjainkig való fennmaradását saját gyűjtésem példájával is kiegészíthetem. A gömöri adomagyűjteményemben közöltem az alábbi változatot, melynek általam adott címe: Ki hazudik nagyobbat? Ebédelnek az ácsok. Nyárson sütik a szalonnát. Beszélgetnek, tréfálkoznak. Volt közöttük segítségnek egy cigányfiú, a Marci. Odaszól a mesternek: — Mester úr! Kettőnk közül ki tud nagyobbat hazudni? — Nem tudom, Marci. Próbáljuk meg, aki nyer, az kap egy liter szilvóriumot, de mindnyájan isszuk meg! A cigány kezdte: — Egyszer kimentem az erdőbe. A kisbaltámat bedugtam a nadrágszíj alá. Mászok egy fára. Csak mászok, mászok, már egy hete megyek feljebb-feljebb, de még mindig nem látom a tetejét. No, de egyszer elértem, és onnan megsimogattam a holdat. A kisbaltám kicsúszott a szíj alól, és mire földet ért, kirohadt a nyél belőle. — Ez nem hazugság, Marci. Afrikában, ahonnan ti jöttetek, lehetnek olyan nagy fák, hogy a holdat érik. — No, akkor most a mester úr következik. — Valamikor régen — kezdi az ácsmester — volt nekem egy félszemű kanca szamaram. Látom egyszer, hogy nő a hasa, pedig a csődöméi se voltam vele. Megyek aztán az ólba, hát éppen olyan cigányfiú esett ki belőle, mint te vagy Marci fiam. — Az már nem létezik, mester úr! — No, ha nem létezik, akkor ugorj csak azért a liter szilvóriumért a kocsmába! Majd megisszuk früstökkor. Vidáman falatoztak aztán tovább. A magyar hazugságmesék fenti típusának múltjához is kitűnő adalékot nyújt Bornemisza munkája. A tréfás sztorit a Magyar népmesekatalógus az 1920L*, a nemzetközi katalógus AaTh 1920B alatt tartja nyilván. Trágár Balázs nagy valószínűséggel egy, már Bornemisza idejében ismert népkönyvből vált ismertté! A keleti párhuzamok azonban arra is mutathatnak, hogy eleve ismeretes, magunkkal hozott meseként maradt fenn a folklórban. [Jegyzetek: A zsidó adomához: Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet, II. Bp., 1974. 47—48.; Az anekdota új kiadása: CsillagMáté: Zsidó anekdoták kincsesháza. Bp., 1991. 107.; A kalendáriumi példához: Dömötör Sándor: Magyar adomaváltozatok, I. Népünk és Nyelvünk, I. 1929. 304.; A bedehemes példához: Arany IMS\IÓ—Gyulai Pál: Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből. Pest, 1872. 23-25.; A szabadságos katona és a cigány: Kálmány IMJOS: Hagyományok. Mesék és rokonneműek, I. Vác, 1914. 177—178.; Változatokhoz: Magyar népmesekatalógus, 8. Bp., 1989. 101-102.; A hazugságversenyhez: Kovács Agnes: Magyar Néprajzi Lexikon II. Bp., 1979. 510—511.; Ujváry Zoltán: Huncut adomák Gömörből. Debrecen, 1995. 158. A Trágár Balázs-kérdéshez 1. Király György: Két Boccaccio-