Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Folklór az Ördögi kísértetekben

novella XVI. századi irodalmunkban. Irodalomtörténet, VII. 1918. 311—314. Hazugságmese lakodalmi ételkínálóban is előfordul. Egy változat 1827-ből: „Uram, Uram Násznagy Uram, kegyelmedhez 's t. Elmének én egykor egy kertbe, felmenék egy buborka (ugorka) fára, hogy ott körtvélyt és almát szednék; megláta engem a' Kertész, kapa egy retket 's úgy megdobott egy répával, szinte ugyan kondult a' fejsze' foka a' hátamon, és elszaladék. — Onnét menék az uton, feltekintek egy fára, és azon odu vala, és abban seregély-fijak valának. Gondolkodtam, hogyan vegyem magamhoz, de a' kezem semmiképen nem ment bele, hanem magam bújtam bele; hozzám vévén a' seregély-fijakat; gondolkodtam, hogyan jöjjek ki belőle; eszembe jutott a' régi öreg attyánkról maradott szűrből szabott vászon-szekertze, mellynek Miskáék felé van köszörűive az éle, és haza szaladtam érte, kivágtam belőle magamat. És mikor jöttem volna az úton, egy helyen német mosók valának, mind azt kiálták: norungon farsang! Én pedig arra értem: tágítsd fővel az övedet. Tágittám az övemet, a' seregély-fijak mind elröpülének; mivel szárnyam nem lévén, hogy utánnok repüljek, még is mind addig röpültem, hogy a' szakátsok' konyháján elértem, a' farkát megkaptam; ki nem hiszi, itt a' jelensége. Ekkor által adja az ételt." Edvi Illyés Pál: A' magyar Parasztok' lakodalmi szokásaik. Tudományos Gyűjtemény, 1827. X. 14—15.'] ApoCConius Bornemisza az „álnokul költött fabulák" ek'télése kapcsán Apolloniust is említi. Apollonius meséje már jóval korábban, a Gesta Komanorumban (a rómaiakkal kapcsolatos elbeszélés-, példázatgyűjtemény, 13. sz. vége, 14. sz. eleje) felbukkan. Rendkívül népszerű volt az akkori Európában. A ladn nyelvű munkát angol, német, francia és más nyelvekre lefordították. Számos irodalmi alkotásnak szolgált forrásul. Magyar nyelvű feldolgozása 1591-ben (Kolozsvár) jelent meg. S\ép jeles história egy Apollonius nevű király fiúról címmel számos ponyvái kiadást ért meg. A mese forrása a Gesta Romanorum 153. számú története. Szüzséje: Egy király (Andochus) saját leányát szereti és ezért nem akarja férjhez adni. A kérőknek olyan találós kérdést ad fel, amelyet azok nem tudnak megfejteni. A talányt megfejteni nem tudókat kivégezteti. Apollonius helyes választ ad. A király bosszúja elől menekülni kell. Bujdosik, végül rátalál kedvesére. Nagy valószínűséggel a 18. és 19. századi ponyvakiadások révén a sztori bekerült a néphagyományba és a múlt század végén két mesei változatát publikálták. Az egyik mesét egy Gömör megyei faluban jegyezték fel. Száz év múltán (1973) úgyszintén Gömörben (Szentkirály) rábukkantam - az előzőnél lényegesen rövidebb és némileg eltérő - változatára. Az alábbiakban bemutatom. Az öregapámtól hallottam, hogy volt egy idegen ország, ahol jól éltek a népek, csak a király fia búslakodott, mert az ő országában nem talált magához való feleséget. Meghallotta aztán Apollon — mert így hívták a királyfit -, hogy egy másik ország királya olyan embert keres, aki az ő fejtő kérdését kitalálja. Akkor ahhoz adja a lányát. EHndult hát a királyfi. Már az úton hallotta, hogy sokan próbálkoztak, és mind pórul jártak, a király börtönbe zárta őket. De Apollon nem ijedt meg. — No, mi az a kérdés - tudakolta a királytól. — Anyai hússal él, keresi a felesége öccsit, de nem találja, mi az? A királyfi gondolkodik egy kicsit, aztán kisvártatva mondja: — Azt jelenti, hogy úgy élsz a lányoddal, mint ha a feleséged lenne. Megijedt erre a király, hogy oda kell adni a királylányt, meg a fele királyságát is. Arra gondolt, hogy elveszejti a királyfit. Apollon megtudta, mire készül a király így aztán kereket oldott. Hiába üldözték a király katonái, nem tudták elfogni. Jó futó lova volt. Egyszercsak azt veszi észre, hogy már